A Berettyóújfalui Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzéssel döntött az ügyében.
A vádlott és egy ismerőse 2021. október 16-án este hat körül értek Pocsajra a munkából, majd iszogatni kezdtek. Már hazafelé tartottak, amikor a rendezvényházhoz érve zeneszóra lettek figyelmesek. A vádlott és az ismerőse szerettek volna bemenni az épületbe, azonban az ott tartózkodó, eljegyzésen résztvevő személyek ezt nem engedték meg.
Ezen feldühödött az ittas vádlott, majd odament a rendezvényház közelében lévő nyilvános telefonfülkéhez, és felhívta a rendőség segélyhívó központját azzal, hogy „Pocsajban az IKSZT Teleházban bombát rejtettem el. Viszhall, mindenki meghal.”.
A bejelentést követően a helyszínre kiérkező rendőrök az eljegyzési ünnepséget pedig félbeszakították. Az ott tartózkodó 23 vendégnek el kellett hagyni az épületet, hogy azt a rendőrség átvizsgálhassa.
A bombakutatás és a rendőri intézkedések során kiderült, hogy a bejelentés valótlan, ezt követően hamar azonosították és elfogták a vádlottat, akinek a közveszéllyel járó esemény bekövetkeztével fenyegető állítása alkalmas volt a köznyugalom megzavarására.
Ítélet
A Berettyóújfalui Járásbíróság közveszéllyel fenyegetés miatt a vádlottal szemben 312 óra közérdekű munka büntetést szabott ki. A döntés jogerős.
Forrás: Debreceni Törvényszék
