Brüsszelt szapulja a kormány legújabb koronavírus-hírlevele

Fotó: HajduPress

„Tájékoztatás a kilátásba helyezett gazdasági szankciókról” címmel érkezett a levél.

Ismét hírlevelet küldött a kormány azoknak, akik a vakcinaregisztrációkor megadták az e-mail címüket, vagy feliratkoztak a koronavírus miatt a Kormányzati Tájékoztató Központ hírlevelére. Mióta a járványgörbe lefelé kúszik, ezek a hírlevelek kezdenek megváltozni, és a regnáló kormány saját kampánycéljait szolgálják ki.

Korábban már a Kúria is elmarasztaló döntést hozott egy korábbi, a háborús ellenzékről szóló levél ügyében a Rogán Antal által koordinált Kormányzati Tájékoztatási Központtal szemben, és kimondta, hogy

megsértették a választási eljárásról szóló törvényt.

Most „Tájékoztatás a kilátásba helyezett gazdasági szankciókról” címmel írtak a regisztrálóknak. A tartalom ezúttal sem a koronavírusról szólt, hanem egy kis brüsszelezésről, és „egyes hazai közéleti szereplők” azon szándékáról, hogy akár a

gázcsapot is elzárnák.

Hogy miről is szólt részletesen a levél?

A levelet azzal zárják, hogy elítélik az agressziót, és a kormány kiáll Ukrajna szuverenitása mellett, majd kiegészítik azzal, hogy

Ahhoz azonban ragaszkodunk, hogy a háború költségeit ne a magyar családokkal fizettessék meg.

A záró mondat talán nem is meglepő, hiszen az utóbbi hetek kormányzati retorikája a családokat helyezi pajzsként a szankciókkal kapcsolatos döntések kommunikációs kereszttüzébe.

A megfogalmazás és a szereplők konkretizálásának hiánya feltehetően a Kúria korábbi döntésére vezethető vissza, jelentősen óvatosabb a levél, így hasonlóan óvatos politizálásra lehet számítani a választásokig a hírlevélben.

Exit mobile version