Brutális kettős gyilkosság: előzetesben a gyanúsított

Előzetes letartóztatásba helyezte a Győri Járásbíróság azt a 42 éves férfit, aki a gyanú szerint pénteken megölte szüleit Sopronban – közölte a Győri Törvényszék sajtószóvivője szombaton az MTI-vel.

    Havasiné Kulcsár Petra elmondta, hogy a jogerős határozat szerint a férfi pszichés állapota miatt fennáll az újabb erőszakos bűncselekmény elkövetésének lehetősége. Emellett a már megtörtént bűncselekmény súlya és a tanúk befolyásolásának lehetősége is indokolta az előzetes letartóztatást.
    A férfit az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe viszik – tette hozzá.
    A gyanúsított pénteken olyan súlyosan bántalmazta idős szüleit soproni lakásukban, hogy a helyszínen meghaltak.

Exit mobile version