Cambridge-i tehetséggondozó programban a Debreceni Egyetem hallgatói

Fotó: Mizsér Szabolcs

A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának (DE TTK) három hallgatója kilenc héten át fejleszthette képességeit a Cambridge-i Egyetemen. A debreceniek az elsők, akik Magyarországról bekapcsolódhattak a világ harmadik legrégebbi, folyamatosan működő felsőoktatási intézményének tehetséggondozó programjába.

A Cambridge-i Egyetem ReachSci Global címmel olyan nemzetközi képzést tart fenn, melynek célja a természet- és technológiai tudományok iránt érdeklődő egyetemisták kutatási-, szakmai és személyes ismereteinek fejlesztése.

Az ingyenes programhoz idén a világ 20 országának egyetemeiről lehetett csatlakozni. A DE TTK-ról Barna Döme, Barnáné Szabó Zsuzsanna és Sipos Bianka hallgatók vettek részt a kilenchetes online képzésen. A Cambridge-i Egyetem tanulmányi átlaguk, illetve a beküldött motivációs levelek alapján választotta ki őket.

Büszkék vagyunk hallgatóink sikerére, annál is inkább, mivel Magyarországról ők voltak az elsők, akik részt vehettek ebben a képzésben

hangsúlyozta Magura Tibor, a DE TTK tehetséggondozásért felelős dékáni tanácsadója.

A résztvevők kísérlettervezéssel, laboratóriumi munkával, adatelemzéssel, tudományos kommunikációval és prezentációkészítéssel foglalkoztak, valamint pályázatírással kapcsolatos előadásokon, műhelymunkákon gyarapították elméleti és gyakorlati tudásukat.

Az oktatás utolsó hetében a három debreceni hallgatónak – mentoraik szakmai segítségével – önálló projektet kellett megvalósítaniuk. Tudományos igényességgel azt vizsgálták, hogy a vércukorszintmérők által mutatott értékeket miként befolyásolják egyes gyógyszerhatóanyagok és vitaminok. Az eredményekről szeptember végéig beszámolót kell küldeniük Angliába, és amennyiben a járványhelyzet engedi, a közeljövőben egy Cambridge-ben tartandó konferencián személyesen is beszámolhatnak erről.

A TTK-s hallgatók mentorai a DE Ökológiai Tanszékéről Magura Tibor egyetemi tanár, Kundrát-Simon Edina egyetemi docens és Tőzsér Dávid tudományos munkatárs voltak, illetve szakmai segítséget Horváth Ildikó Fanny egyetemi adjunktus és Tarr Tünde, a DE Általános Orvostudományi Kar Klinikai Immunológiai Tanszék egyetemi docense nyújtott.

Forrás: DE M. Tóth Ildikó Sajtóközpont – OCs

Exit mobile version