Cigarettát kért, de a kerékpárt is vitte egy hajdúböszörményi férfi Debrecenben – videóval

Kép: police.hu

A rendőrök a bejelentéstől számított két órán belül elfogták a hajdúböszörményi férfit.

Egy debreceni rablásról érkezett bejelentés a rendőrségre szombat este. A sértett elmondta, hogy egy férfi cigarettát kért tőle, többször megütötte, majd elvette a napszemüvegét és a kerékpárját.

A jelzést követően az egyenruhások adatot gyűjtöttek, és a beszerzett információk alapján a támadó keresésére indultak. Rövid időn belül sikerrel jártak, a férfi épp a lopott biciklivel tartott hazafelé, amikor elfogták.

Előállították a 25 éves hajdúböszörményi lakost, majd rablás és súlyos testi sértés miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozók bűnügyi őrizetbe vették, majd kezdeményezték a letartóztatását, a kerékpárt és a napszemüveget visszaadták a tulajdonosnak.

Forrás: Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Exit mobile version