Hosszabb szünet után, ismét Vitéz László áll hétvégén színpadra, illetve a paraván mögé a Kálvin téri Színházteremben. Itt az új év, de a Vojtinában már javában tartanak a gyermeki képzelőerőt, hazugságot fókuszba helyező Arika, az elkápráztatóművész próbái.

Fotó:Csatáry-Nagy Krisztina
A magyar bábszínházi kultúra legelevenebb, nyers humorú alakja utoljára december elején, a Mikuláshéten csillogtatta meg erejét, jellegzetes szóhasználatát és palacsintasütőjét a Malombonyodalom című előadásban, és most vasárnap, január 7-én 10 órától ismét szembeszáll jól ismert ellenségeivel csak hogy Molinári bácsi malma újra működjön.
Fotó: Csatáry-Nagy Krisztina
A Vojtina családi hétvégéjére a legkisebbeket is várják a Babusgató mondókázós, élőzenével kísért programjára vasárnap 10 órára. A Kálvin téri Játszószínház ezúttal a pár hónaptól 3 éves korig terjedő korosztály játékaival teli puha térré változik, hogy a bábművészek a szülőkkel karöltve varázsolják el a színházba látogató legfiatalabb közönséget.