Cserbenhagyásos gázolás miatt hallgatta ki a rendőrség a Népszabadság főszerkesztőjét

Cserbenhagyásos gázolás miatt gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség a Népszabadság főszerkesztőjét – hangzott el az M1 aktuális csatorna szerda délutáni Híradójában.

    Szerdán a Napi Gazdaság írt arról, hogy információik szerint a Népszabadság "első embere" még március 30-án, kevéssel éjfél előtt, a fővárosi Rottenbiller és István utca kereszteződésében kanyarodás közben elgázolt egy a külső forgalmi sávban szabályosan haladó kerékpárost, aki az ütközés következtében nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Murányi Marcell az ütközés után segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről – írta a napilap honlapján.

    A Népszabadság főszerkesztőjét a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével gyanúsította meg. Murányi Marcell a kihallgatás során a segítségnyújtás elmulasztásáért és a baleset okozásáért is elismerte a felelősségét – tették hozzá.    Murányi Marcell közleményt adott ki, amelyben azt írja: nem észlelte, hogy elgázolt valakit, csak egy furcsa hangot hallott. És csak otthon tűnt fel neki, hogy megkarcolódott a kocsija, ezért visszament a helyszínre, ahol addigra már a rendőrség helyszínelt. A kihallgatáson elismerte a felelősségét, de azt írja: nem gázolt és tudatos cserbenhagyás sem történt.
    A Népszabadság főszerkesztője közleményének végén úgy fogalmazott: "az ügy mélységesen megrendített, szeretném kifejezni együttérzésemet a baleset sérültjének".

(MTI)

Exit mobile version