Jótékonysági Édességgyűjtő FlashMobot szervez a Tündérkör Alapítvány december 19-én 08:00 és 18:00 között Debrecenben a Csemete utca 36-38 alatt a földszint 14-es ajtó mögött.
A gyűjtés az egészségügyi előírások betartásával fog zajlani. A helyszínen leadott finomságok ózongenerátoros fertőtlenítésen fognak átesni. A szervezők mindenkit várnak az általa összegyűjtött nyalánkságokkal. Bármit vihetsz, aminek a szavatossága minimum 2 hónap, és boltban vásárolt édesség. Az első 200 adományozó köszönő hűtőmágnest kap. Igazi magyar betyárok őrzik majd az adományokat, irányítják az érdeklődőket, és tartatják be az egészségügyi előírásokat is.

Az esemény egy figyelemfelhívó program, mely arra hivatott, hogy minél erősebb reflektorfény irányuljon az elesett gyermekekre úgy, hogy közben adományozunk is.
Az összegyűlt édességeket a Tündérkör Alapítvány által életre hívott Tündér Karácsonyon és a Karácsonyi Élelmiszer Ügyeleten (ez nem egy rendezvény lesz, hanem egy folyamat, ahol) az ünnepek előtt és alatt, az alapítvány kiosztja az adományokat a rászoruló gyermekekkel rendelkező családoknak.
Az esemény sajtónyilvános. A helyszínen hang és képfelvételek készülnek, a Tündérkör Alapítvány azzal szabadon rendelkezhet az idevonatkozó PTK rendelkezéseit betartva. Szóróanyagok és reklámok készülhetnek belőle, és azt szabadon publikálhatják. Minden résztvevő az esemény területére lépéskor ráutaló magatartásával ezt elfogadja. A rendezvény területe jól láthatóan ki lesz jelölve, azon kívül az alapítvány munkatársai nem készítenek felvételeket.
A Tündérkör Alapítvány egy organikusan szerveződő és fejlődő alapítvány, az egyik leginnovatívabb nonprofit szervezet hazánkban. Lelkiismeretes önkéntesek és vezetők alkotják. Képzelj el egy önkéntesekből, valamint adományozókból álló kört, akik a kör közepén lévő angyalkát védelmezik és óvják. Ez szimbolizálja azt a láthatatlan támogatói hálót, amit a rászoruló és éhező gyermekért hoztak létre, és tartanak életben évek óta.
A tündérkör egy megmagyarázhatatlan jelenség Afrika bizonyos részein. A forróság és szárazság miatt egyetlen fűszál sem tud hosszan életben maradni. Mégis ezekben a térségekben időközönként pár méter átmérőjű, kör alakú fűalakzatok jönnek létre, ezeket hívják tündérköröknek. Pár napig ott vannak, majd nyomtalanul eltűnnek.
Az alapítvány innen kapta a nevét. Ahol a legkevésbé számítanak rájuk, és ahol a legnagyobb szükség van, ott megjelennek, és segítenek. A Tóth “Zsé” Ferenc gyógypedagógiai asszisztens által vezetett Tündérkör Alapítvány a debreceni és a városkörnyéki rászoruló gyermekeket segíti. Ferenc idén megkapta a Kopp-Skrabski-díjat, ami azoknak jár, akik tevékenységük középpontjában a gyerekeket, a családokat tartják, és szaktudásukkal, tevékenységükkel a családok boldogságáért dolgoznak. A díjazott maga is nehéz sorsúként nőtt fel, állami gondozásban nevelkedett. A speciális iskolában gyógypedagógiai asszisztensként dolgozó szakembernek régi álma teljesült alapítványa létrejöttével.