Dárdai Pál visszatérhet a Hertha BSC kispadjára –a hírek szerint

A német Kicker információi szerint a Bundesligában szereplő, s ott a kiesés elől menekülő Hertha BSC hamarosan ismét kinevezheti vezetőedzőnek a klub legendáját, a korábbi magyar szövetségi kapitányt, Dárdai Pált – jelent meg az NSO-n.

A sportnapilap szerint vasárnap menesztheti vezetőedzőjét,a Hertha Sandro Schwarzot a gyenge eredmények miatt. Helyére a Kicker, a Bild+ és a német Sky információi alapján is Dárdai Pált nevezheti ki a fővárosi alakulat – az idény végéig.

A berliniek jelenleg a tabella utolsó, tehát 18. helyén állnak, mindössze 22 megszerzett ponttal. Az idényből már csak hat meccs van hátra, a biztos bennmaradást érő 15. hely pedig négy pontra van a gárdától.

Dárdai Pál már két ízben, 2015 és 2019 között, valamint 2021-ben irányította a Herthát. Bár a tabella első felét is sokszor elérte a berliniekkel, míg múltkor szintén nehéz helyzetben bent tartotta őket, végül kétszer is menesztették.

Fotó: AFP

Exit mobile version