Debrecen Drive 2024: minden, amit tudni kell az idei rendezvényről

Forrás: https://debrecendrive.hu/

A negyedik Debrecen Drive következik, amely a szokásos helyszínen, a Nagyerdei Stadion körül (és abban) várja az érdeklődőket 2024. május 24-26. között. Ma, 2024. május 16-án sajtótájékoztatót tartottak a szervezők, ahol sok fontos részlet kiderült.

Miklósvölgyi Péter, a Debreceni Campus Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője elmondta, hogy idén is minden jelentős márka kint lesz a rendezvényen aktuális szalonautóikkal, ilyen alkalom pedig csakis egyszer van egy évben és az is csak itt, Debrecenben. A negyedik Debrecen Drive egyik érdekes újítása, hogy közel 200 pedálos kisautót is megcsodálhatnak majd a jelenlévők, amelyek között ötmillió forintos Jaguar is található. Kiemelte: a jegyár minden benti programra érvényes, még a VR-terem és a Crazy Sprint esetében sem kell pluszban fizetni. A Debrecen Drive családbarátiságát pedig talán az mutatja meg leginkább, hogy mind étel, mind ital bevihető a rendezvény területére, de nyugodtan vihetnek a családok plédeket is. Italok esetében fontos, hogy azok bontatlan palackban legyenek.

Papp László Debrecen polgármestere beszédében kifejtette, hogy ez a viszonylag friss rendezvény képes megszólítani az egész ország autókedvelőit, amire ékes bizonyíték, hogy tavaly közel 35.000 látogatót vonzott a Debrecen Drive. A város egyik legfontosabb eseményének nevezte, ami ezer szállal kapcsolódik Debrecenhez, mivel a város járműipar nagyhatalommá válik az évtized második felében. A Drive pedig alkalmas arra, hogy megmutassa ezt a jövőképet.

Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja elismerően nyilatkozott arról, hogy a Debrecen Drive egyedisége azt is jelenti, hogy létrejött egy „know how”, vagyis egy olyan tudás, ami csak itt van meg és eziránt sok város érdeklődik, akik szintén szeretnének hasonló rendezvényt maguknak. Hozzátette: nem csak élményt kínál a Drive, hanem szakmaiságot is, ugyanis komoly járműipar konferencia is lesz pénteken, a nulladik napon az e-mobilitás témakörében. A konferencia szervezése egyetemi berkeken belül valósul meg, a főszervezője Prof. Dr. Dajnoki Krisztina, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi karának tanára.

Ő egyébként az egyike azoknak, akik az Alföld Televízión futó REPSEKT című műsor vendégei voltak:


Szabó Péter, a Schaeffler ügyvezetője a mini drive eseményt emelte ki, de hozzátette, hogy mint egyik főszponzor, sok olyan dologgal készülnek, ami csakis a Debrecen Drive-on lesz látható és átélhető.

Fotó: Reszegi László


Szántó Csaba, a Trans-Sped logisztikai technológiai igazgatója (a cég a másik főszponzor) emlékeztette a jelenlévőket, hogy a Trans-Sped Debrecenből indult, az idei rendezvényen pedig sok izgalmas programmal készülnek, többek között egy 480 lóerős DAF szerelvényt is megmutatnak majd, de lesz kamionon kipróbálható kézműves foglalkozás és targoncaverseny is.

Máthé Zsófia, a Metal-Sheet értékesítési-marketing vezetője a Night Drive programelemet emelte ki. Nem véletlenül, ugyanis a május 24-én megrendezésre kerülő Night Drive névadó szponzora a Campus Fesztivál főszponzoraként is ismert Metal-Sheet. Ezt kiegészítve hozzátette, hogy táncshow-val és Rolls Royce autóval is készülnek a negyedik autós ünnepre.

Páll László, a Campus Nonprofit Közhasznú Kft. másik ügyvezetője is ünnepről beszélt: a járműipar ünnepe ez, de közben idén a Nagyerdei Stadiont is meg tudjuk ünnepelni, ugyanis épp tíz éve adták át a grandiózus komplexumot. Ennek örömére idén először a stadion keleti oldalán is lesz programelem.

Forrás: https://debrecendrive.hu/

A mai esemény része volt egy autós foci is, amely során a stadion északi rendezvényterén kellett a jelenlévőknek gólt „rúgniuk” egy elektromos autó segítségével. A sajtótájékoztatón felszólalók mindegyike sikerrel teljesítette a feladatot.

Fotó: Reszegi László

További részletek Debrecen Drive weboldalán érhetők el mind a szakmai konfereciáról, mind az egyes programelemekről, sztárfellépőkről, koncertekről.

Az Alföld Televízió összefoglalója itt tekinthető meg:

Exit mobile version