Debrecenbe jön a Természettudományi Múzeum

Az Index által közölt, a hvg.hu számára is megerősített információ szerint tíz éven belül nyithat meg a múzeum Debrecenben, a budapesti Ludovika épületéből azonban már az év végén menniük kell. Az intézmény dolgozói állítólag kiborultak.

A lehetőség többévnyi lebegtetése után a kormány az Index információi szerint meghozta végleges döntést a Magyar Természettudományi Múzeum Debrecenbe költöztetéséről.

A hírt a lap szerint egy múlt pénteki értekezleten közölte az alkalmazottakkal Bernert Zsolt főigazgató – ezt múzeumi források a hvg.hu-nak is megerősítették, hozzátéve ugyanakkor, hogy a vonatkozó kormányhatározatot sem ők, sem az értekezleten elhangzott állítása szerint maga a főigazgató sem látta még, csak a tartalmát ismertették vele szóban.

Az Index szerint a kérdésről úgynevezett 2-es típusú (vagyis 2000-es sorszámú) határozatot hozott a kormány – nem véletlenül: ezt a típust ugyanis nem kell megjelentetni a Magyar Közlönyben, így a döntés elkerülheti a nagyobb nyilvánosságot.

Az értekezleten elhangzottak szerint a kormány nemcsak a Debrecenbe költözés tényéről döntött – ez jó ideje várható volt –, hanem arról is, hogy ez év végéig ki kell költöznie a múzeumnak a Ludovika épületéből, az egyelőre meg nem nevezett ideiglenes helyről pedig tíz éven belül kerül valamikor az intézmény Debrecenbe, a megyeszékhelyen egyelőre ugyanis csak a telek van meg, de még azt is meg kell először vásárolna az államnak Debrecentől.

 

Exit mobile version