Tavasz ide, koronavírus oda: sokaknak még mindig csak hobbi a kétkerekű közlekedési eszköz.
Országos online kampánnyal népszerűsíti a munkába bringázást áprilistól októberig a Magyar Kerékpárosklub -olvasható az egyesület közleményében. Mint írják:
A koronavírus-járvány miatt döntöttek úgy, hogy idén is a hagyományostól eltérő módon hívják fel a figyelmet a kerékpározásra, az idei esemény jelmondata: „Inkább bringázz!”.
Kiemelték: az országos kampány mellett havonta más-más várost állítanak fókuszba, ahol a helyi jellegzetességek köré szerveződik majd a kampány. Az első helyszín Budapest lesz, de a következő hónapokban ellátogatnak Győrbe, Kecskemétre, Miskolcra, Szegedre, Székesfehérvárra
és Debrecenbe is.
A Magyar Kerékpárosklub az Aktív Magyarország támogatásával részben azokat igyekszik megszólítani, akiknek a bringázás eddig csak hobbit, sportot vagy hétvégi kikapcsolódást jelentett, részben pedig a kerékpáros munkába járásra nyitott cégeknek és vállalkozásoknak, a kerékpáros közlekedést fontosnak tartó önkormányzatoknak szeretne segítséget nyújtani ahhoz, hogy igazán kerékpárosbaráttá váljanak. Mert kerékpárral nem csak gyorsabban, olcsóbban, egészségesebben, fenntarthatóbb módon, és jobb kedvűen, de a vírusos megfertőződés kockázatát is minimalizálva juthat el úticéljához mindenki.
részletezi a közlemény.

Az országjáró online roadshow keretében workshopokon és nyereményjátékokon, valamint Bringásreggeliken és „bebiciklizéseken” is részt vehetnek az érdeklődők (utóbbi két eseményen offline formában). További részleteket IDE kattintva olvashatnak.