Debrecenból az NHL-be? Van ilyen

Az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Minnesota Wild leigazolta a Debrecenben védő Vay Ádámot.

    A St. Paul-i klub szerdán a honlapján közölte, hogy kétéves szerződést kötött a 22 esztendős válogatott kapussal.
    Mivel a magyar kapus nem az amatőröknek rendezett választáson (drafton) kelt el, ezért úgynevezett szabadügynökként került az NHL-es klubhoz. A szerződést az újoncokra vonatkozó feltételekkel kötötték, azaz a Minnesota tartalékcsapatához is kerülhet.
    Vay Ádám az MTI-nek elmondta: a vb alatt keresték meg őt és menedzserét e-mailen a Minnesota illetékesei, és az ügyeket már a menedzser intézte.
    "Egyelőre annyit tudok, hogy júliusban már ki kell mennem edzőtáborba a csapathoz, ott tartanak a fiataloknak felmérőket, edzéseket és talán mérkőzéseket is. Keményen kell tovább dolgoznom, most jön csak az igazi kihívás" – mondta Frankfurtból, ahol a Szentpétervárról hazatérő válogatott este az átszállásra várt.  
    A 196 centiméter magas kapus a világbajnokságon hívta fel magára a figyelmet, Kanada, Finnország és az Egyesült Államok ellen is remekelt, a lövések 91,1 százalékát hatástalanította.
    
Vay az előző idényben, a Mol Ligában a Debrecenben játszott, és a szezon legjobbjának választották. Ezt megelőzően szerepelt már a tengerentúlon, az Egyesült Államokban, ahol a nyugati államok hokiligájában (WSHL) érdekelt El Paso Rhinosban két szezont húzott le.
    Magyar játékos még sosem játszott az NHL-ben. Szuper Levente a Calgary Flames cserepadjáig jutott, míg Vas János a Dallas Stars tartalékjai között szerepelhetett. Gröschl Tamás játékjogát 1999-ben lefoglalta az Edmonton Oilers, ám végül nem kötött vele szerződést.

(MTI)

 

 

 

Jégkorong-NHL
NHL – A Minnesota Wild leigazolta Vay Ádámot
 

    Budapest/St.Paul, 2016. május 18., szerda (MTI) – Az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Minnesota Wild leigazolta Vay Ádámot.

    A St. Paul-i klub szerdán a honlapján közölte, hogy kétéves szerződést kötött a 22 esztendős válogatott kapussal.
    Mivel a magyar kapus nem az amatőröknek rendezett választáson (drafton) kelt el, ezért úgynevezett szabadügynökként került az NHL-es klubhoz. A szerződést az újoncokra vonatkozó feltételekkel kötötték, azaz a Minnesota tartalékcsapatához is kerülhet Vay.
    A 196 centiméter magas kapus a világbajnokságon hívta fel magára a figyelmet, Kanada, Finnország és az Egyesült Államok ellen is remekelt, a lövések 91,1 százalékát hatástalanította.
    Vay az előző idényben, a Mol Ligában a Debrecenben játszott, és a szezon legjobbjának választották. Ezt megelőzően szerepelt már a tengerentúlon, az Egyesült Államokban, ahol a nyugati államok hokiligájában (WSHL) érdekelt El Paso Rhinosban két szezont húzott le.
    Magyar játékos még sosem játszott az NHL-ben. Szuper Levente a Calgary Flames cserepadjáig jutott, míg Vas János a Dallas Stars tartalékjai között szerepelhetett. Gröschl Tamás játékjogát 1999-ben lefoglalta az Edmonton Oilers, ám végül nem kötött vele szerződést.

Exit mobile version