Debreceni diák a juniorok informatikai diákolimpiáján

Kép: Neumann Társaság

A magyar csapat az eddigi legjobban szerepelt a világ harminc országának 15 és fél éves, vagy ennél fiatalabb diákjai számára meghirdetett Európai Junior Informatikai Diákolimpián (eJOI): a hazai diákok egy arany-, egy ezüst-, és három bronzéremmel távoztak a megmérettetésről.

A 2021-es eJOI-t Románia rendezte meg augusztus 24. és 28. között, de a globális járványhelyzet miatt csak online formában. Idén nyolc magyar diák vett részt a két delegációban: négyen hivatalos meghívottként, négyen pedig gyakorló csapattagként kapcsolódtak a megmérettetésre Miskolcról. Mindkét delegáció tagjait a Neumann Társaság tehetséggondozási szakosztályának munkatársai készítették fel a versenyre.

Az eJOI 2021-en érmet szerzett mind a négy hivatalosan induló magyar diákolimpikon:

A nem hivatalosan, gyakorlóként bekapcsolódó diákok közül Jenei Marcell (Szent László Katolikus Gimnázium, Kisvárda) a 39. helyen végzett, amely ugyancsak bronzérmet ért a diákolimpia honlapján elérhető hivatalos eredménylista szerint.

A nem hivatalos versenyzők közül Vámosi Bendegúz Péter (Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium) az 55. helyezettel, Zsömböly Balázs (Szent István Gimnázium) a 81. helyezettel, Juhász-Molnár Erik (Fazekas Mihály Gimnázium, Budapest) pedig a 96. helyezettel egy szinten végzett.

Az eJOI a tizenöt és fél éves vagy annál fiatalabb diákok informatikai versenye. A következő hasonló verseny a 2023-as Nemzetközi Informatikai Diákolimpia (IOI 2023) lesz. A számítógép atyjának tartott Neumann János születésének 120. évfordulójának évében a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát Szegeden fogják megrendezni a Digitális Jólét Nonprofit Kft., a Szegedi Tudományegyetem, és a Neumann Társaság együttműködésében.

A Neumann Társaságról

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság a legnagyobb múltra visszatekintő hazai informatikai szervezet, 1968-as megalapítása óta kiemelkedő szerepet vállal a digitális esélyegyenlőség megteremtésében. Tevékenységei között kiemelt az informatikai tehetséggondozás. A társaság célja, hogy a digitális világ GPS-eként segítse a tájékozódást az információs társadalom világában.

Forrás: Neumann Társaság

Exit mobile version