Aki a francia fővárosban jár, az május 28-tól a párizsi Louvre Múzeum Európa című kiállításán Ritók Lajos olajfestményével is találkozhat. A debreceni művészt immár második alkalommal hívják vissza a világhírű múzeumba, hogy állítson ki, egy évvel ezelőtt 3 olajfestménye és 10 női akt grafikája is a művészetek fővárosában landolt. Tudomásunk szerint még egyetlen kortárs magyar festőnek sem sikerült a világ egyik legismertebb múzeumában kiállítania művét.
Ez alkalommal a festőművész egy gúzsba kötött bocit festett meg, ami Európa jelenlegi helyzetét ábrázolja. A napokban elkészült olajfestmény (ami egyébként két hét alatt készült el) először az Alföld Televízió Púder című műsorában debütált, ahol Pikó Sándor képzőművésszel elemzik ki Megyeri Csilláék a remekművet. A műsorban további két szénrajzot is láthatnak majd a kedves nézők. Azt tudni kell Ritók Lajos munkásságáról, hogy szénrajzai és olajfestményei szinte kivétel nélkül idős emberek portréi, az ábrázolás középpontjában pedig az emberi sors áll. A művész szerint ők már nem pózolnak, az arcuk egy élettérkép. Ráncaikban, tekintetükben, gesztusaikban minden őszintén megvan írva.
/Púder: április 27. szerda 18:00 és 20:00 óra ismétlés/
Mindemellett fontos megemlítenünk, hogy Ritók Lajosnak közel 200 kiállítása volt itthon és külföldön, majd minden kontinensen állított már ki: Amerika, Afrika, Ázsia, Európa. Néhány ország, ahol láthatták az alkotásait: Dél-Korea, Hollandia, Németország, Amerika, Svájc, Anglia, Finnország és még közel sem értünk a lista végére…
A debreceni grafikus, festő -és szobrászművészre a világ egyik legismertebb festője, a 17. századi holland művész, Rembrandt volt mindig is nagy hatással.
Művészeti hitvallása: “Célom úgy rajzolni, mint a lélegzetvétel, természetesen, hogy minél mélyebben elmerüljek, azokban a dolgokban, amik bennem tombolnak. Keresni szüntelenül, fáradhatatlanul a pillanatot, amikor a vonal is megfárad és hozzám társul. Megszelídíteni a vonalat, és úgy sétálni vele, ahogyan a természet engedi, néha engedetlenül, néha fáradtan, de ritkán engedelmesen, ahogyan a csodák történnek. Megpróbálni beszélni a saját eszközeimmel, őszintén az ember sorsáról és körülöttük lévő dolgokról is, mindezeket elfogadni és megbékélni velük. Felfedezni, érezni és átadni azt az energiát, ami nagyon mélyen valahol csak nekünk szól…”
