Debreceni polgármester: már tárgyalnak a tábor hasznosításáról

A kormányzat illetékeseivel és a Belügyminisztériummal már tárgyal Debrecen a hétfőn véglegesen kiürült migrációs tábor hasznosításáról – mondta a város polgármestere kedden az MTI érdeklődésére.

    Papp László (Fidesz-KDNP) megnyugtatónak nevezte, hogy a kormány átgondolt migrációs politikájának köszönhetően, és Orbán Viktor miniszterelnök ígéretéhez híven, bezárták a debreceni befogadó állomást.
    A polgármester szerint a megüresedett ingatlanokat és a szomszédságban lévő 92 hektáros területet elsősorban gazdasági célokra hasznosítanák, de egy része szociális funkciókat is betölthetne.

    Papp László elmondta azt is, hogy a tábor bezárása nem jár munkahelyek megszűnésével, mert továbbra is a városban marad a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal regionális igazgatósága. Egyebek mellett a feladatai közé tartozik a Debreceni Egyetemen tanuló mintegy négyezer külföldi fiatal idegenrendészeti ügyeivel kapcsolatos teendők ellátása – tette hozzá.
    Debrecen továbbra is befogadó város: az itt tanuló négyezer külföldi fiatal hazautazása után a város nagyköveteként viszi a hírét "a gondoskodó, barátságos, szeretetteljes, az oktatásra és a kutatásra fókuszáló Debrecennek" – mondta a polgármester.

Exit mobile version