Folytatta jó sorozatát a Debrecen, amely szombaton Mezőkövesden nyert 2-0-ra a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójában.
Herczeg András vezetőedző együttese nagyszerű formában játszik hetek óta, a mostani volt sorozatban a hetedik meccse, amelyen veretlen maradt.
OTP Bank Liga, 12. forduló:
Mezőkövesd Zsóry FC-Debreceni VSC 0-2 (0-1)
———————
Mezőkövesd, 1641 néző, v.: Vad II
gólszerzők: Mengolo (28.), Bódi (84.)
sárga lap: Veselinovic (43.), Hudák (56.), Tóth (61.), illetve Jovanovic (12.), Bényei (44.)
Mezőkövesd:
——
Tujvel – Lázár, Hudák D., Iszlai (Strestik 57.), Vadnai – Brasen (Szalai 34.), Tóth B., Koszta, Keita (Majtán 71.), Cseri – Veselinovic
DVSC:
—
Nagy S. – Bényei, Kinyik, Szatmári, Ferenczi – Tőzsér, Jovanovic – Varga K. (Mészáros, 81.), Sós (Csősz 70.), Bódi – Mengolo (Nagy 60.)
Hullámzó volt a játék az első félidőben, előbb a vendégeknek voltak nagy lehetőségei, majd a hazaiak vették át a kezdeményezést. Gólt aztán a játékrész közepén a debreceniek szereztek, s ugyan a szünetig akár növelhették volna előnyüket, az állás már nem változott a lefújásig.
A második játékrészben a Mezőkövesd fokozatosan átvette az irányítást. A hazaiak mentek előre, mindent megtettek az egyenlítésért, ám több nagy helyzetet is elhibáztak. A hajrában ez megbosszulta magát, amikor Ferenczi János középre passzolt labdájából Bódi Ádám eldöntötte a három pont sorsát.
Az éllovas Videoton 1-1-es döntetlent játszott az újonc Balmazújváros vendégeként, ám mivel közvetlen üldözője, a Ferencváros is ugyanilyen eredményt ért el a másik újonc Puskás Akadémia otthonában, nem csökkent a fehérváriak előnye a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, 12. fordulójában.
OTP Bank Liga, 12. forduló:
Szombathelyi Swietelsky-Haladás – Budapest Honvéd 1-2
Diósgyőri VTK-Vasas FC 5-0
Balmazújváros Kamilla Gyógyfürdő-Videoton FC 1-1
Újpest FC-Paksi FC 0-0
Mezőkövesd Zsóry FC-Debreceni VSC 0-2
Puskás Akadémia FC-Ferencvárosi TC 1-1
A tabella:
1. Videoton FC 12 7 4 1 25-14 25 pont
2. Ferencvárosi TC 12 6 5 1 26-13 23
3. Debreceni VSC 12 6 3 3 19-9 21
4. Budapest Honvéd 12 5 4 3 20-20 19
5. Paksi FC 12 4 5 3 19-19 17
6. Vasas FC 11 5 1 5 17-21 16
7. Diósgyőri VTK 12 4 3 5 22-22 15
8. Puskás Akadémia 12 4 3 5 17-19 15
9. Újpest FC 12 3 6 3 16-16 15
10. Swietelsky Haladás 11 3 1 7 10-22 10
11. Mezőkövesd Zsóry FC 12 2 3 7 14-26 9
12. Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 12 1 4 7 14-18 7
A 13. forduló programja:
október 21., szombat:
———–
Paksi FC-Mezőkövesd Zsóry FC 15.30
Ferencvárosi TC-Újpest FC 15.30
Videoton FC-Puskás Akadémia FC, Új Hidegkuti Nándor Stadion 15.30
Vasas FC-Balmaz Kamilla Gyógyfürdő, Szusza Ferenc Stadion 15.30
Debreceni VSC – Szombathelyi Swietelsky-Haladás 15.30
Diósgyőri VTK-Budapest Honvéd 18.00
Az újonc DEAC hazai pályán 11 ponttal legyőzte a Jászberény csapatát a férfi kosárlabda NB I alapszakaszának szombati játéknapján, így 2 győzelem, 2 vereség a mérlege.
A mezőny legeredményesebbje a vendég jászberényiek bosnyák válogatott játékosa, Ismet Sejfic volt 18 ponttal, a hazaiak közül viszont négyen is eljutottak legalább 15 pontig.
Eredmény:
Debreceni EAC – JP Auto-Jászberényi KSE 73-62 (15-19, 18-20, 23-13, 17-10)
A Debrecen két góllal kikapott a lengyel Metraco Zaglebie Lubin otthonában a női kézilabda EHF Kupa selejtezőjében, a második forduló szombati, első mérkőzésén.
Lényegesen jobban kezdte a találkozót a hazai csapat, amely a 13. percben már 8-3-ra vezetett. A DVSC támadásai pontatlanok voltak, így a különbség tovább nőtt (12-5), de a vendégek még a szünet előtt megkezdték a felzárkózást (13-10).
Az 51. percben már csak egy gól volt a magyar csapat hátránya (20-19), és bár a Debrecen végül kettővel veszített, biztató helyzetből várhatja a jövő vasárnapi visszavágót.
Eredmények,
Női EHF Kupa-selejtező, 2. forduló, 1. mérkőzések:
Metraco Zaglebie Lubin (lengyel)-DVSC-TVP 25-23 (13-10)
(MTI)
