Dráma Tiszacsegén: elvitte a jég a kompot, egy ember veszélyben

Elsodorta a jégzajlás a tiszacsegei kompot hétfő reggel, az éjjeliőr az elszabadult és a folyó közepén a jégtáblák közé szorult járművön rekedt – közölte a település polgármestere az MTI-vel.

    Szilágyi Sándor tájékoztatása szerint az egyébként Tiszacsege és Ároktő között közlekedő komp a csegei parton vesztegelt, amikor a zajló jég a vastag drótköteleket szétpattintotta, és a járművet mintegy 500 méteren át sodorta a Tiszán.
    Ez után a komp a jégtáblák között megrekedt, a szakemberek attól tartanak, hogy egy újabb jégmozgás összeroppantja a járművet – tette hozzá a helyszínen tartózkodó polgármester.
    Elmondta azt is, hogy már ott vannak a vízügy, a katasztrófavédelem és a rendőrség szakemberei.

A képeken jól látszik a levonuló jeges ár által elsodort és a folyó közepén a jégtáblák közé szorult tiszacsegei komp, a fedélzetén az éjjeliőrrel. A szakemberek attól tartanak, hogy egy újabb jégmozgás összeroppantja a járművet, helikoptert várnak a helyszínre, hogy azzal megpróbálják kimenteni a kompon tartózkodó férfit.

FRISS!

Honvédségi helikopterrel kimentették a jégbezárt tiszacsegei kompon tartózkodó férfit hétfő délelőtt – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.

Fotó: Czeglédi Zsolt, MTI

Exit mobile version