DVSC: A Ferencvárostól igazolnának – egy régi ismerős is visszatérhet

Fotó: M4 Sport

A Csakfoci információi szerint kapusposzton erősítene a Debrecen – közölte a portál.

Folytatja keretének megerősítését az NB I-ben szereplő Debrecen, amely korábban edzőt váltott és több játékosától elköszönt.

A Csakfoci információi szerint a Loki kapusposzton erősítene, az egyik kiszemelt a Ferencváros második számú hálóőre, Varga Ádám, de úgy tudjuk, a klubnál azon is dolgoznak, hogy ismét kölcsönvegyék a West Ham Unitedtól Hegyi Krisztiánt.

Hegyi jól ismeri a DVSC-t, tavasszal már szerepelt kölcsönben a csapatnál, ahol remekül teljesített, de márciusban többszörös combizomszakadást szenvedett a válogatottnál, emiatt idő előtt vissza kellett utaznia Angliába, ahol megműtötték. Varga az előző szezonban Dibusz Dénes mellett minden sorozatot figyelembe véve 6 mérkőzésen védte a Fradi kapuját.

forrás: Csakfoci

Exit mobile version