Ebben a szakmában nem ritka a havi 800 ezer forintos fizetés sem

Fotó: Kiss Lóránt

Az informatikai szakon végzettek havi bruttó fizetése súrolja a 488 ezer forintot. Ez azokra vonatkozik, akik három éve kapták kézhez a diplomájukat. Mindazoknak, akiknek ez már kilenc éve a tarsolyukban van, az átlagbér havi 746 ezer forint – írja az index.hu az eduline elemzése alapján.

A szoftver- és alkalmazásfejlesztők, -elemzők például 807 ezres, az adatbázis- és hálózati elemzők, üzemeltetők bruttó 749 ezres fizetéssel is számolhatnak.

Az elemzésből tovább kiderül azi is, hogy az alapképzésen diplomát szerzettek közül azok viszik haza a legtöbbet, akik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tanultak, ez bruttóban több mint 600 ezer forintot jelent.

A győri Széchenyi István Egyetemen végzettek átlagban bruttó 500-550 ezer forinttal számolhatnak, az ELTE-n és az Óbudai Egyetemen tanulmányokat folytató informatikusok. Az IT-szakon tanulók majdnem 64 százaléka az egyetem utolsó hónapjaiban már dolgozott, ez az arány a mesterképzéseken még magasabb, több mint 71 százalékos – írják.

Az egyetemen a lemorzsolódás leginkább az első két félévben jellemző. A legnehezebb a programtervező informatikus szakot elvégezni:

a tanulmányaikat megkezdők csupán 30 százaléka veheti át a diplomáját.

Exit mobile version