Egerben lopták el a debreceni BMW-jét

Két férfi éppen kezdte szétszedni a lopott debreceni autót, amikor az egri rendőrök elfogták őket.

Egy debreceni férfi tett feljelentést, miszerint 2016. július 6-án a hajnali órákban ismeretlenek eltulajdonították az egri Mátyás Király úton leparkolt BMW típusú személyautóját. Az eljárásban beszerzett információk alapján az egri rendőrök 2016. július 10-én reggel megjelentek egy jászapáti családi háznál, ahol két férfi éppen alkatrészeire szedte szét az eltulajdonított gépjárművet.

A rendőrök az ott tartózkodó 38 éves K. Róbertet és a 43 éves siroki H. Jánost elfogták és előállították az Egri Rendőrkapitányságra, ahol ellenük – őrizetbe vételük mellett – lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás. A 38 éves jászapáti férfi kihallgatásakor kiderült, hogy egy 2016. május 12-én szintén Egerből eltulajdonított Volkswagen típusú személygépkocsi eltulajdonításával is gyanúsítható. Az Egri Rendőrkapitányság kezdeményezte a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának indítványozását.

Exit mobile version