Egy debreceni családnak vitt tűzifát a Nagytemplom lelkipásztora, az Immánuel Otthon lakói pedig papírtéglákat készítettek nekik

Fotó: Reszegi László

Biczó István kert, Debrecen. Már lassan túlnyomó arányban vannak jelen az újépítésű házak, szép autók sorakoznak a homokos, aszfalt nélküli utak mentén. Azonban alaposabb szemrevételezéskor látni, hogy nehéz sorsú családok is élnek ezen a városrészen. A Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség minden évben igyekszik minél több rászoruló családnak segíteni, pláne a téli időszakban. Az idei szezonban ma, 2022. november 15-én adtak át először adományt. A tűzifa-átadáson jelen volt Oláh István, a Nagytemplom lelkipásztora, valamint az Immánuel Otthonban lakó, fogyatékosággal élő fiatalok közül ketten is.

Fotó: Reszegi László

Míg az egyházközség a tűzifát vásárolta meg a család számára, addig az Immánuel Otthon lakói – amely intézmény a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközséghez tartozik – tanulás melletti szabadidejükben idén nem kerámiatárgyakat készítettek, hanem briketteket. A papírtéglákhoz maguk gyűjtötték a papírhulladékot, majd a rendelkezésükre álló eszközökkel elkészítettek 150 darab téglát. Most ezt a két felajánlást kapta meg a rászoruló család, amelyekkel akár január végéig tudnak majd fűteni házukban.

Fotó: Reszegi László
Fotó: Reszegi László
Fotó: Reszegi László

Oláh István lelkipásztor az otthon tartózkodó hölgynek megígérte, hogy fognak még találkozni és további segítségnyújtásra számíthat, amelybe egy kis házfelújítás is belefér szerinte. A könnyeivel küszködő háziasszony ezek után beszámolt nehéz helyzetükről, ugyanis férjével közösen nevelik felnőtt lányukat és annak gyermekét. Lányuk szüléskor kapott súlyos agyvérzést, így állandó gondozásra szorul.

Fotó: Reszegi László
Fotó: Reszegi László
Fotó: Reszegi László

A Nagytemplomi gyülekezet továbbra is segíteni szeretné a nehéz helyzetben lévő családokat, ezért várják a felajánlásokat. Az adományokból tűzifát, tartós élelmiszert és gyógyszereket vásárolnak. Az adományokat a 11738008-20080437 (OTP Bank) bankszámlára várják. Kérik, hogy a megjegyzés rovatba legyen megjegyzés az alábbi szöveggel: „adománygyűjtés családoknak”.

Exit mobile version