Egy klasszikus vígopera – pazar formában „újratöltve”: a Figaro házassága című előadásról

Mégpedig – hasonlóan a Légy jó mindhalálig-hoz – némiképp szintén koncertszínházi formában is, hiszen amíg a cívisváros kőszínházában maga a zenekar elvész a nézők szeme elől a zenekari árokban, és mindössze a karmester alakja villan fel néha-néha, a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon a művészek játéktere mellett „teljes valójukban” csodálhattuk a lenyűgöző Mozart-muzsikát prezentáló Kodály Filharmonikusokat is.

Ám a produkció nemcsak a zenekar láthatóvá tétele miatt hatott újszerűnek és frissnek. A rendező, Szabó Máté ugyanis ebben az adaptációban megfosztja Mozart és Lorenzo Da Ponte szövegkönyvíró 1786-ban Bécsben bemutatott első közös vígoperáját a „rizsporos” jellegétől, azaz a szerepeket éneklő és játszó művészek nem „kosztümös” figurákként vonulnak elénk, hanem modern, 21. századi ruhákban vívják meg örökérvényű csatározásaikat. S ezzel ott is vagyunk a Szabó Máté-rendezés lényegénél: vagyis annál a ténynél, hogy teljesen mindegy, hogy középkori lovagok harcolnak úrhölgyeik szívéért, reneszánsz „tökéletességek” kívánják meghódítani tökéletességükkel a „gyöngébbik nem” képviselőit, vagy – mint ahogyan ebben a koncepcióban Almaviva gróf alakját látjuk – egy 21. századi jól menő borász csap össze az egyik hímnemű beosztottjával a másik, nőnemű beosztottjáért. Mindegy, mert a szerelmi civakodás témája örök és kimeríthetetlen. A rendezés ezzel a modernné tétellel arra világít rá, hogy a szerelmi vágy fékezhetetlen, s mindig „rossz irányba kacsintó” jellege független kortól, tudástól, társadalmi hovatartozástól és vagyontól, s az élet legnagyobb galibáit, mióta világ a világ, ez okozza.

Az ilyesfajta 21. századi miliő, azaz a darab külsőségekben való „felfrissítése” tehát teljesen adekvát a mondanivaló örökkévalósága tükrében. S talán épp azért, mert a szerelmi csatározásban résztvevő Mozart-figurákról ebben az adaptációban a kosztümök, a rizsporok, az oldalakon csörgő kardok egytől egyig lekerültek, a produkció minden egyes művésze hihetetlen könnyedséggel képes szórakoztatni a nagyérdeműt. Mintha a korabeli kellékek „elhajítása” mindenfajta esetleges szorongást, görcsösséget „ledobott” volna róluk. Az egységes színvonalúnak mondható énektudás és színészi játék közül azonban véleményem szerint mégis kitűnik a gróf apródját, Cherubinót alakító Mester Viktória színpadi jelenléte. Mégpedig azért, mert annak ellenére, hogy övé a legnehezebb szerep: hisz énekhangban nőként, karaktere szempontjából viszont férfiként kell jelen lennie, a művésznő ezt a fajta kettősséget olyasfajta laza eleganciával tárja elénk, hogy nézve őt, eszünkbe se jut, hogy nőként bújt bele a még a grófnál is nagyobb csábítót alakító „pasi” képébe. A női szívekért folyó küzdelemből ezen kívül mindenképp kiemelendőnek vélem az Almaviva grófot megtestesítő Haja Zsolt játékát, ám az operaénekes átütő jelenléte nemcsak az ő művészi tehetségén múlott. Nagyon sok támpontot kapott hozzá a rendezőtől, aki a modern környezetet épp a gróf kezébe adott kellékeivel tette még modernebbé. A grófné szobájának ajtaja mögé bezárkózó Cherubinót például ebben az adaptációban a szövegben elhangzó „pajszer” helyett egy komplett szerszámosláda tartalmával kéne kiszednie a rejtekhelyéről, majd egy fúrógéppel „végezni vele”. S kiváló fogás, illetve remek humorforrás, hogy amikor a gróf az „ó, már értem!” szóösszetételnél tart, amely kifejezés az ellene folyó összeesküvés „kapiskálására” vonatkozna, ebben a rendezésben ez a fél mondat a fúrógép használati utasításának tanulmányozásakor hangzik el. Hogy ezt követően szintén a grófot alakító Haja Zsoltnak jusson az a megint csak pazar lehetőség, hogy a II. felvonás első nagyáriáját mobiltelefonba énekelve adja elő, úgy, mintha épp a legjobb barátjának panaszolná el a házában történteket.

A frissességhez és újszerűséghez hozzájárul a praktikus díszlet is, amelynek lényege, hogy a szerelmi csatározás minden egyes helyszíne egy hatalmas, fel-feldíszített „fakockából” nyílik, onnan bomlik ki, s oda is zárja vissza azt a szereplőt, akire épp nincs szükség a következő jelenetben.

Összességében tehát a koncertszínház-jellege miatt is különleges hangulatú, a nyár esti kikapcsolódás minden kritériumát teljesítő darab keretében valósult meg a Nagyerdőn Figaro és Suzanna házassága, amelyért a Csokonai Színházbéli, és az országosan és nemzetközileg is elismert operaénekesek jelenlétén, valamint a Kodály Filharmonikusok muzsikáján kívül az úgynevezett, a vidéki operatársulatok együttműködését elősegítő Co-Operának is hálásak lehetünk.

Az alkotók:
Zeneszerző: Wolfgang Amadeus Mozart. Pierre Beaumarchais színműve nyomán a librettót írta: Lorenzo Da Ponte
A recitativókat fordította, Vidor Dezső műfordítását gondozta: Kenesey Judit