Ittas vezetés miatt ellenőrizték.
Vádat emelt a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntette miatt egy borsodi férfi ellen, aki egy köteg húszezressel akarta lefizetni a vele szemben intézkedő rendőröket. A vádhatóság közleménye szerint,
a középkorú férfi 2024. február 23-án, éjszaka, ittas állapotban közlekedett személygépkocsijával egy borsodi városban. A rendőrök intézkedtek vele szemben, majd felszólították, hogy a motort állítsa le, és szálljon ki az alkoholszondás ellenőrzésre. A megalapozott gyanú szerint a férfi többszöri felszólítást követően szállt csak ki, majd a zsebéből elővett egy köteg készpénzt és egy 20.000 forint címletű bankjegyet szó nélkül a rendőrök irányába nyújtott.
A járőrök figyelmeztették a férfit, hogy ez vesztegetésnek minősül és felszólították, hogy tegye el a pénzt. Az elkövető ezután a ruházatából
200.000 forintot vett elő, és azt a legmagasabb rendfokozatú rendőr irányába nyújtotta azért, hogy a hivatalos személyek ne intézkedjenek, ne alkalmazzanak alkoholszondás ellenőrzést, valamint ne indítsanak eljárást. Azt is megkérdezte a rendőrtől, hogy „ennyi elég lesz?”.
A rendőrök a felajánlott pénzt visszautasították, majd a férfit megbilincselték és előállították a rendőrkapitányságra. A kommüniké szerint az elkövető – főleg vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt – többször volt már büntetve, jelenleg is büntetőeljárás hatálya alatt áll. Ezen túlmenően az elmúlt 3 évben
összesen 12 szándékos szabálysértést követett el, köztük 9 esetben közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt állapították meg a felelősségét.
A nyomozó ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki férfit – aki tagadta a bűncselekmény elkövetését –, és indítványozta a tartózkodási helyére kiterjedő bűnügyi felügyelet elrendelését azzal, hogy naponta személyesen jelentkezzen a rendőrségen. A Debreceni Járásbíróság nyomozási bírája a gyanúsított bűnügyi felügyeletét 4 hónapra elrendelte.
