A Brooklyn és a Lady Bird című filmekből nálunk is ismert Saoirse Ronan, valamint a Dunkirkben remeklő Billy Howle jelenléte a filmvásznon úgy vélem, önmagában garancia arra, hogy kiváló alkotással találkozhasson a néző. Pláne akkor, ha a rendező, Dominic Cooke a brit irodalom népszerű bestseller-szerzőjének, Ian McEwennek az azonos című művét használta a története alapjául. Az angol Az a nap a tengerparton című film vetítésén jártunk.
Képzeljenek el egy első látásra szerelmet. Azt az igazit, azt az eget rengetőt, azt, ami rendkívül ritkán, jó esetben egyszer, vagy maximum kétszer következik be egy ember életében. Az Az a nap a tengerparton főhőseinek, a Saoirse Ronan alakította Florence-nek, valamint a Billy Howle játszotta Edwardnak ez megadatik: a hegedűművésznek készülő lány és a történésznek tanuló fiú, amint megpillantják egymást, nem kérdés, hogy az Isten is egymásnak teremtette őket. Legalábbis ezt gondoljuk mindabból a retrospektíve elénk tárt love story-ból, amit a házasságkötésük napján, az esküvőjük színhelyén, egy tengerparti szállodában találkozva a párral, visszafelé fejt fel számunkra a rendezés. Ezen a történet szerint 1962-ben bekövetkezett napon az együttjárásuk idejébe vissza-visszatérve szembesülünk ennek a két csodálatos fiatalnak az összetartozásáról: arról, hogy például milyen gyönyörűen nyilatkozott a lány annak idején a testvérének Edwardról, akihez szerinte „nincs is fogható”, hogy a fiú milyen gyengéd szeretettel próbálta a lányba plántálni a saját, madarak iránti szenvedélyét, miközben Florence a komolyzene rejtelmeibe vezetgette be a fiút, s hogy az egyikük esetében sem egyszerű hátterű szülői ház is mennyire nyilvánvalóan és egyértelműen fogadta be a gyermeke választottját.
Ezeket a képsorokat látva számunkra sem kérdés, hogy a fiatalok azon a bizonyos 1962-es nap reggelén miért is házasodtak össze. Csakhogy – s ebben rejlik véleményem szerint a rendezés zsenialitása – azzal párhuzamosan, ahogyan a fiú és a lány közötti egyre mélyebb kapcsot kialakító múlt elénk tárul, a nászéjszakán természetesnek tetsző szexuális aktus nehézségeivel is egyre inkább szembesülünk. A mélyen vallásos, tehát szűzen férjhez menő Florence ugyanis képtelen átadni magát szíve választottjának, akiről azt hiszi, hogy előtte már jó pár lánnyal volt, de akiről kiderül, hogy szintén a felesége lenne az életében ilyen értelemben az első. Ahogyan a fiú próbálná – egyre sikertelenebbül – levenni egyesével a lányról a ruháit, ezzel párhuzamosan látjuk magunk előtt a boldogságuk képeit, s e kettő kontrasztja még szívfacsaróbbá teszi előttünk a testi kontaktusbéli kudarcukat. S így a mindössze hatórányi, mert emiatt a láthatóan egy életre meg- és feloldhatatlan probléma miatt azonnal fel is bontott házasságuk történetét.
Ha a film csak ennyi volna, tehát véget érne az egymásnak teremtett pár kudarcba fulladt nászéjszakájával, már akkor is kerek egésznek éreznénk a történetet. Ám a rendező rendkívül érdekes módon, a fiú szemszögén keresztül 1975-be, majd 2007-be is elkalauzol bennünket, mégpedig olyasfajta szüzsébéli csavarral, ami az egyébként is lebilincselő filmet még varázslatosabbá formálja. Azt, hogy milyen fordulatok várnak még az ifjú pár tengerparti szakítása után a nézőre, azt természetesen nem árulhatom el, mindössze utalni kívánok egy elemre, amely a rendezés előtti főhajtásomat még indokoltabbá teszi. A 2007-es résznél ugyanis bekövetkezik valami olyasmi, amit a fiú még a házasságuk előtt megígért a lánynak, hogy azt az életük, persze az akkor közösre tervezett életük során egyszer meg fog valósítani. Az ígéret 2007-ben ugyan teljesül, ám a fent említett fordulatoknak köszönhetően teljesen más kontextusban, mint azt annak idején, a jegyességükkor Edward megfogadta Florence-nek.
Aki kíváncsi rá, hogy mire is utalok itt, illetve, aki szereti a romantikus, de korántsem csöpögős, hanem ízlésesen szép és megható történeteket, annak a moziban a helye. Például a debreceni Apollóban, ahol még jó pár napig megnézheti ezt a remek színészi alakítással, gyönyörű operatőri munkával és kiváló rendezéssel létrejött alkotást.
Gyürky Katalin