Egyre jobban szeretjük a Fideszt!?

Július elején újra nőtt a Fidesz-KDNP támogatottsága a Századvég Alapítvány közvélemény-kutatása szerint, ugyanakkor az ellenzék nem tudott javítani pozícióján. Az adatfelvétel összegzését az alapítvány hétfőn közleményben juttatta el az MTI-hez.

    
Azt írták, az adatfelvétel szerint a Fidesz-KDNP újra erősödni tudott, jelenleg 31 százalékon áll a teljes népesség körében, ami két százalékpontnyi emelkedést jelent az egy hónappal ezelőtt mértekhez képest.
    
A Jobbik és az MSZP támogatottsága enyhén csökkent, előbbi 12, utóbbi 8 százalékon áll.
    
A teljes felnőtt népesség 5 százaléka a DK-ra, 4 százaléka az LMP-re, 1 százaléka az Együttre, míg 2 százaléka más pártokra adná a voksát.
    
A megkérdezettek 37 százaléka bizonytalan a pártválasztásban.
    
A Századvég Alapítvány szerint a kormánypártok előnye a biztos szavazó pártválasztók körében is jelentős. Ebben a közegben a Fidesz-KDNP-t 45 százalék támogatja, a Jobbikot 23 százalék, az MSZP-t 15 százalék. A biztos szavazó pártválasztók körében a DK támogatottsága 7 százalék, az LMP-é 5 százalék, az Együtté 1 százalék, más pártra pedig 4 százalék voksolna.
    
A felmérés július 1-6 között készült, ezer felnőtt – telefonos kérdőíves – megkérdezésével.

(MTI)

Exit mobile version