Eladta autóját, majd előfizetett a netre a vevő adataival- vádat emeltek a debreceni nő ellen

Fotó: Photo by EKATERINA BOLOVTSOVA from Pexels

88 ezer forintos kárt okozott a másik félnek.

Adatokkal való visszaélés miatt emelt vádat a Debreceni Járási Ügyészség azzal a nővel szemben, aki egykori adásvételi partnere nevére köttetett be magához televíziós és internetes szolgáltatást. A vádhatóság közleménye szerint,

A vádlott 2020. július elején kötött gépjármű adásvételi szerződést a sértettel, az okirat mindkét fél személyes adatait tartalmazta. A nő kedvezőtlen anyagi körülmények között élt, ezért 2021. február 6-án, a létavértesi otthonából telefonon felhívta az egyik távközlési szolgáltató cég ügyfélszolgálatát. Ennek során a saját részére a sértett személy adataival előfizetői szerződést kötött telefon, internet és televízió szolgáltatásra, elérhetőségként pedig a saját lakóhelyét és elektronikus levelezési címét adta meg.

A sértett csak hónapokkal később tudta meg, hogy visszaéltek adataival, és valaki szerződést kötött a nevében egy szolgáltatóval. A visszaélés komoly tízezrekbe került,

a vádlott által felhalmozott több mint 88.000 forint hátralékot a sértett tartozásaként tartották nyilván, ezáltal a nőt jelentős érdeksérelem érte.

A vádirat szerint a vádlott nem is tervezte, hogy fizeti az előfizetői díjakat, a sértettnek okozott kár így nem térült meg, ami miatt a szolgáltató kártérítési igényt nyújtott be. A Debreceni Járási Ügyészség a vádiratában indítványozta, hogy a járásbíróság pénzbüntetést szabjon ki a vádlottal szemben a távközlési szolgáltatónak fizetendő összegen felül.

Exit mobile version