Csak egyszer viszik ki a 30 000 forintos élelmiszer-utalványt. A friss jogszabály szerint „A postai kézbesítés eredménytelensége esetén az ismételt kiküldés iránti kérelmet – a kincstár honlapján közzétett módon – a nyugdíjfolyósító szervnél kell előterjeszteni.” Ezzel a bonyolult utánjárással a nyugdíjasok elveszthetik az utalványt.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) Nyugdíjas tagozata közleményében emlékeztet: áfa-visszatérítés helyett 30 000 forintos hideg élelmiszerek vásárlására szóló utalványt kapnak, de frissen született kormányrendeletből kiderül, hogy az sem fog eljutni minden jogosulthoz. A MASZSZ Nyugdíjas tagozatának elnöke kizártnak tartja, hogy a címzettek mindegyike teljesíteni tudja a kézhezvételhez szükséges feltételeket, főként azt, hogy otthon legyen, amikor csenget a postás.
A póruljárt nyugdíjasnak, ha meg akarja kapni utólag a vásárlási jegyeket, kell hogy legyen internete, aminek a segítségével felkeresheti a kincstár honlapját, hogy megnézze, miként kell igényelnie az újraküldést a „nyugdíjfolyósító szervnél”.
Nem tudni – a rendelet ugyanis erre nem tér ki –, hagyhat-e értesítőt a kézbesítő arról, hogy az utalványt visszavitte.
A nyugdíjas szervezetek aggódnak főleg a legszegényebb idős emberekért, mert úgy vélik, éppen hozzájuk nem fog eljutni ez kis anyagi segítség sem.
Forrás: MASZSZ
