Élelmiszermentő város lett Debrecen

Debrecen élelmiszermentő város lett – mondta Széles Diána, a város szociális területet felügyelő alpolgármestere csütörtökön, amikor a Hajdúsági Sütödék telephelyéről útnak indították az első városi élelmiszermentő adományt a családok helyi átmeneti otthonába és a hajléktalanok menedékhelyére.

    A Hajdú-Bihar megyei élelmiszerbank egyesülettel és a városi karitatív testülettel együttműködve az önkormányzat szeretné, ha minél több helyi kereskedő, termelő és áruház csatlakozna a kezdeményezéshez, és minél több, az akcióban megmentett pékárut, húsárut, zöldséget, gyümölcsöt, tejterméket és egyéb ennivalót juttathatnának el a rászorulóknak – hangsúlyozta Széles Diána.
    Papp László polgármester az adományok elszállítása előtt azt mondta, hogy Magyarországon évente mintegy 1,8 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezik. A "Debrecen, az élelmiszermentő város" kezdeményezés legfőbb célja, hogy az emberi fogyasztásra még alkalmas élelmiszerfelesleg ne a szemétbe kerüljön, hanem a szigorú élelmiszerbiztonsági szabályok betartásával összegyűjtsék és kiosszák a rászorulók között – tette hozzá a polgármester, rámutatva: Debrecen egyedülálló szociális ellátó rendszerében több mint kétezer ember napi ellátásáról gondoskodnak.

    Örömét fejezte ki Papp László amiatt, hogy a kezdeményezéshez elsőként csatlakozott a Hajdúsági Sütödék Zrt., amelynek különféle ásványi anyagokat, vitaminokat tartalmazó "okostermékcsaládja" felajánlásával a rászorulók egészségmegőrzéséhez is hozzájárul.
    Szakács Tamás, a Hajdúsági Sütödék vezérigazgatója hozzátette: húszéves kutatómunkával dolgozták ki az "okosélelmiszer-koncepciót", amely már számos pékáruban, cipóban testet öltött. E termékek mellett más készítményük is bekerül majd napról napra az élelmiszermentő programba – fűzte hozzá.
  
  Szántó László, a megyei élelmiszerbank egyesület elnöke jelezte: eddig 11 áruházból szállították el rendszeresen a rászorulóknak a felajánlott élelmiszereket, most ebbe a folyamatba kapcsolódhatnak be az élelmiszerlánc további szereplői.
    Tavaly 500 tonna élelmiszert mentettek meg ilyen formában, az "élelmiszermentő város" programmal ez a mennyiség lényegesen nőhet a jövőben. Számításaik szerint a megtermelt élelmiszerek 30 százaléka kerül a szemétbe jelenleg, ezt az arányt szeretnék lényegesen csökkenteni.
    Papp László közölte: az önkormányzat 3,5 millió forint támogatással segíti az "élelmiszermentő város" program működését.

(MTI)

Exit mobile version