Élénk volt a június a Debrecen Airporton, jót tesz a gyenge forint is

2018. júniusában is szépen fejlődött a Debrecen Airport utasforgalma. Az előző év azonos időszakával összehasonlítva idén júniusban 20 %-kal többen, mintegy 37 250-en vették igénybe Magyarország legdinamikusabban fejlődő repülőterét. Ez minden idők legerősebb júniusi és egyben a legforgalmasabb első féléves utasforgalma volt a Debrecen Airportnak.
 

Debrecen Airport 2017.június 2018.június Változás
Utasforgalom (fő) 30 955 37 250   +20%
Debrecen Airport 2017. I. FÉLÉV 2018. I. FÉLÉV Változás
Utasforgalom (fő) 137 820   169 850 +23%

 
 
 
 

Tamás László, a Debrecen Airport járatfejlesztési igazgatója a 2018-as júniusi és az első féléves eredményeket örömmel foglalta össze:
“A Debrecen Airport utasforgalma 2018. júniusában és az év első felében is stabilan fejlődött. Közép-Kelet Európa legnagyobb légitársasága, a Wizz Air a debreceni bázis gépével már március vége óta több frekvenciával közlekedik és a gép kapacitása a nyári szünet kezdete óta a maximumon üzemel, Londonba már heti 10, Eindhovenbe pedig heti 3 járattal ill. a többi úti célokra heti 2 frekvenciával. Európa egyetlen 5-csillagos légitársasága a Lufthansa pedig hetente 5-ször repül március vége óta Debrecenből Münchenbe. Így idén már 8 városba, London, Párizs, München, Milánó, Moszkva, Eindhoven, Malmö mellett Tel Avivba is van közvetlen menetrend szerinti járata Debrecennek és a kelet-magyarországi régiónak.
 
2018. május 14-én a Wizz Air, Közép-Kelet Európa legnagyobb légitársaságának döntését örömmel üdvözöltük, hiszen év végétől már 2 bázis gépet fog üzemeltetni a Debrecen Airportról és további 8 új úti céllal bővíti a debreceni kínálatot már 2018. decembertől. Barcelona, Dortmund, Doncaster, Bázel, Milánó-Malpensa és 2019. márciustól, három meseszép mediterrán sziget: Málta, Ciprus és Palma de Mallorca is elérhető lesz a cívis város repülőteréről.
 
Gyenge forint és rendkívüli kereslet a charter járatok iránt
 
Az utóbbi hetek forint gyengülése tovább élénkítette a menetrendszerinti járatok beutazó forgalmát, valamint a gyenge török líra miatt rendkívül megnőtt a kereslet Törökországba egész Európából. A többi charter desztinációk is az elvárások felett teljesítenek így a szabad helyek kapacitása egyre kisebb. A Török Riviérára, Barcelonába, Zakynthosra, Hurghadaba és Burgaszba töretlen az érdeklődés és idén is túlkeresletről számolhatunk be.
 
FOCI VB hatása
 
A Foci VB első heteiben sok szurkoló választotta a moszkvai járatokhoz a Debrecen Airportot Szerbiából és Lengyelországból is, akik részt vettek a FIFA 2018 VB-n.

Exit mobile version