Elesett a magyar válogatott a Puskásban, 0-3 lett a vége a törökök ellen

Fotó: Stefanics Annamária

Nagy érdeklődés övezte a labdarúgó Nemzetek Ligája mai osztályozó visszavágóját, ahol a magyar válogatott Budapesten fogadta a török csapatot. Csapatunknak ugyan voltak jó pillanatai az első félidőben, de már a félidőben beállt 0-2 is azt sejtette, hogy búcsúzni fogunk az A divíziótól. Így is lett. A mai 0-3 pedig azért is nagyon fájó, mert itthon két és fél éve nem kapott ki a válogatott. A párharc végeredménye 1-6 lett.

A sztárjátékosokkal megtűzdelt (Arda Güler (Real Madrid) és Kenan Yildiz (Juventus)) török válogatott remek formában volt és bár a mieink sem tétlenkedtek, mégsem tudták határozottan uralni a mérkőzést, a jónak kinéző kísérletekben pedig mindig volt valami akkori hiba, ami miatt gól nélkül ment a magyar csapat az öltözőbe mindkét félidő után.

Magyarország-Törökország 0-3 (0-2)

Budapest, Puskás Aréna, 55 ezer néző

gólszerzők: Calhanoglu (37., 11-esből), Güler (39.), Bardakci (90.)

Magyarország: Dibusz-Fiola (Nego, a szünetben), Orbán, Dárdai M. (Szalai, 60.) – Bolla, Dárdai B. (Nikitscher, a szünetben), Vécsei (Csoboth, 74.), Kerkez-Szoboszlai, Gazdag (Tóth, 60.) – Varga

Törökország: Cakir-Elmali, Bardakci, Akaydin, Müldür-Yüksek (Özcan, a szünetben), Calhanoglu-Aydin (Gül, 71.), Güler (Kahveci, 64.), Yildiz (Akcicek, 82.)-Aktürkoglu (Yilmaz, 64.)

Fotók: Stefanics Annamária

Exit mobile version