Elfogtak négy betöréssel gyanúsított férfit, aki Hajdú-Bihar megyében is rabolt

Egy 22 éves férfit fogtak el ceglédi rendőrök, aki betöréssel gyanúsítható és hozzá kapcsolható még négy kelet-magyarországi bűncselekmény.

2021. február 11-én Cegléden a hazaérkező tulajdonos két ismeretlen férfit talált kora este saját udvarán, akik először magyarázkodásba kezdtek, majd elmenekültek, de az elvitelre kikészített láncfűrészt nem tudták magukkal vinni, azt a melléképület mellett hagyták. A rendőrök fél nap alatt felkutatták és előállították az elkövetőket, akik kihallgatásukon tagadták a vádakat. A nyomozók gyanúja szerint J. Dávid 22 éves férfi több betöréssel összefüggésbe hozható, köztük négy, Hajdú-Bihar megyében tavaly elkövetett lopással is. A betörések alkalmával kerékpárt, mobiltelefont, flexet, elektrmos láncfűrészt, épülő ház ajtaját, csokoládét és kekszet is eltulajdonított.

A Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja a további eljárást J. Dáviddal szemben, aki azóta letartóztatásba került. Társa szabadlábon védekezhet.

Forrás:police.hu

Exit mobile version