A Richter Gedeon Nyrt. hatodszor hirdette meg egyre nagyobb népszerűségnek örvendő, hiánypótló pályázatát, melyre tavaly óta már középiskolások is küldhetnek be ötleteket. Hazánk egyik legkiemelkedőbb gyógyszercége a Richter Anna Díj pályázat kiírásával őrzi és továbbviszi az alapítócsalád szellemiségét, az innovációba, folyamatos fejlesztésbe vetett hitét.
A zsűri tagjai, Beke Zsuzsa a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője, Szily Nóra újságíró, pszichológus, Rúzsa Magdi Máté Péter-díjas énekesnő, Polgár Judit sakknagymester, Kertész Éva a 21 Nő az Egészségügyért Alapítvány ügyvezetője és Dr. Barna István belgyógyász főorvos, a Semmelweis Egyetem docense nagy izgalommal várták az újszerű, kreatív ötleteket tartalmazó pályázatokat. A döntős projektötleteket február 12-től lehet megtekinteni a http://www.richterannadij.hu weboldalon, ahol a nagyközönség szavazással dönthet majd arról, hogy a zsűri által kiválasztott 5 csapat mellett ki legyen a 6. díjazott.
Egy fiatal gyógyszerész feljegyzései
Kevés olyan fiatal van, aki ismerné a gyógyszerész hivatás sokszínűségét, a tudományban rejlő számtalan lehetőséget, aki az egyetemi felvételi rangsorban az első helyen jelölné meg valamelyik gyógyszerész kart. A magasan képzett gyógyszerészek elengedhetetlen szereplői a társadalomnak, ugyanakkor elmondhatjuk, hogy manapság a gyógyszerész hivatás a hiányszakmák közé tartozik. A Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának Dékánja és végzős hallgatóiból álló csapat a kar és a szakma hiteles bemutatását tűzte zászlajára. A sikeres felvételitől a tanulmányi követelmények teljesítésén, a részterületekbe való betekintésen át a karrierlehetőségekig minden témát érintő 10+1 részes videósorozatot terveznek forgatni, melyben oktatókat, hallgatókat és már végzett gyógyszerészeket is megszólaltatnának. A projektben helyet kap majd a társszakmák bemutatása és kitérnek arra is, hogy miként optimalizálható egy gyógyszeres terápia a különböző területek szakembereinek együttműködésével. Alkalmazkodva a fiatalok igényeihez a közösségi média felületein átfogó kampányt indítanának, megszólítva a pályaválasztás előtt álló fiatalokat, és példát mutatva a többi felsőoktatási intézménynek.
A pedagógus, orvos, egészségügyi dolgozó, gyógyszerész, junior kategória egy-egy zsűridíjasát a zsűri tagjai választják majd ki, ők döntik el, ki kapja a projekt megvalósítására fordítható négy-négy millió forintot. A közönségdíj sorsa március 10-ig a szavazók kezében van. A szavazatokat a www.richterannadij.hu oldalon lehet leadni. Érdemes követni a díj Facebook és Instagram oldalát, ahol folyamatosan érdekes információkat olvashatnak és a döntős projektekhez kapcsolódó nyereményjátékokba is bekapcsolódhatnak.
Március 20-án ünnepélyes gála keretében derül fény a díjazottakra, és velük együtt örülhetünk annak, hogy a Richternek köszönhetően mindenki életére ható fantasztikus innovatív ötletek valósulnak meg. Kísérjék figyelemmel a díj életét, szavazzanak, hiszen az egészségügy és az oktatás fejlődése nem csupán a Richter, hanem mindannyiunk szívügye!
Forrás: Richter Gedeon Nyrt.
