Élményekben gazdag lesz a nyári gyermekfelügyelet Debrecenben

Fotó: debrecen.hu

Csaknem 150 cívisvárosi általános iskolás felügyeletét biztosítja az önkormányzat.

Elindult a nyári gyermekfelügyelet Debrecenben: július 3. és augusztus 18. között csaknem 150 általános iskolás diák felügyeletét biztosítja Debrecen önkormányzata. A szünidei felügyeletet 6 és 14 év közötti gyerekek szülei kérhetik, ami idén a Család- és Gyermekjóléti Központ szervezésében valósul meg.

A helyszíne a Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola lesz. Széles Diána alpolgármester szerint

egyre jelentősebb az igény a debreceni családok körében az önkormányzat által szervezett és a város saját költségvetéséből finanszírozott gyermekfelügyeletre, amely így ingyenes, csupán a Debreceni Intézményműködtető Központ által biztosított étkezésért kell – a tanév közben érvényesnek megfelelő mértékű – térítési díjat fizetniük a szülőknek. Vannak olyan gyerekek, akik a július 3. és augusztus 18. közötti időszakban végig itt vannak. Debrecen önkormányzata a város segélyalapján keresztül más formában is igyekszik segíteni azoknak a családoknak, melyek nehezen tudják megoldani gyermekeik nyári felügyeletét, illetve táboroztatását. A segélyalap idén pályázat alapján támogatást nyújt debreceni lakhelyű gyerekek táborozásához.

A nyári gyermekfelügyelet az utóbbi években olyanná vált, mint egy élményekben gazdag tábor, foglalkozásokkal, érdekes programokkal.

Szívmelengető, hogy a közös élmények révén sok esetben afféle „pótnagymama-pótunoka” kapcsolatok is kialakulnak a felnőtt segítők és a gyerekek között, s több gyerek kifejezetten ezért is szeret részt venni ezen a nyári programon.

tette hozzá Széles Diána.

Az alpolgármester külön köszönetet mondott a DKV Zrt.-nek, amely

autóbuszaival ingyenesen szállítja a gyerekeket külső eseményekre – például az állatkertbe, stadionlátogatásra vagy a Sziget-Kék játszóparkba.

Orosz Ibolya Aurélia, Debrecen Megyei Jogú Város Család- és Gyermekjóléti Központja intézményvezetője elmondta, hogy

bár már vannak tapasztalataik ezen a téren számukra az idei nyári gyermekfelügyelet az első, melyet komplex módon rendeznek meg. Nagyon figyeltek arra, hogy annak az összesen 211 gyereknek, akik számára szüleik ezt a nyári programot igényelték, életkori sajátosságuknak, fejlettségi szintjüknek megfelelő elfoglaltságokat szervezzenek, ezen kívül teljes biztonságban legyenek, s – például az étkeztetés esetében – egészségügyi állapotukat is figyelembe vegyék. A család- és gyermekjóléti központ munkatársai az iskolákkal, óvodákkal való kapcsolattartás keretében egyébként több olyan gyerekkel találkoztak már, aki itt van ezen a nyári programon is, így ez segíteni fogja azt, hogy a gyerekek itt biztonságban érezzék magukat. 24 pedagógus is segíti a munkát ezekben a hetekben, valamint önkéntes nyugdíjasok és a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet munkatársai is szerveznek foglalkozásokat.

Exit mobile version