A Hajdúnánási Rendőrkapitányság nyomozást folytat segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt – adta hírül a police.hu.
Az ismeretlen személygépkocsi vezetője közlekedett pénteken 23 óra 30 perc körül Hajdúnánáson a Dorogi úton. A sofőr a járműjével a Magyar utca felől az Ady Endre körút irányába tartott, amikor eddig tisztázatlan körülmények között elütött egy, az úttesten a forgalommal szemben sétáló gyalogost, aki a baleset következtében súlyos sérüléseket szenvedett. A személygépkocsi vezetője a helyszínt megállás nélkül elhagyta.
Az eset körülményinek tisztázása érdekében a rendőrség kéri a gépkocsi vezetőjét, illetve azokat, akik látták a balesetet, jelentkezzenek személyesen a Hajdúnánási Rendőrkapitányságon (Hajdúnánás, Dorogi út 78. szám), vagy tegyenek bejelentést telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.
