Élvonalban a Debreceni Egyetem

Fotó: Kiss Lóránt

A 2022-es általános felvételi eljárásban is kiemelkedően teljesített a Debreceni Egyetem (DE). Kis híján nyolcezer-ötszázan jelölték meg a felsőoktatási felvételinél első helyen a DE képzéseit.

A középiskolások február 15-ig jelentkezhettek elektronikus úton a hazai felsőoktatási intézményekbe. Az első helyen 8444 diák jelölte meg a DE valamelyik képzését, összesen pedig 15 314-en választották az intézményt.

Így a Debreceni Egyetem továbbra is a legnépszerűbb vidéki egyetem.

Összesítésben az országban a második az Eötvös Loránd Tudományegyetem után. A tavalyihoz hasonlóan kiemelkedően teljesített a hazai viszonylatban a DE, az összes jelentkező aránya ezúttal is meghaladta a 15%-ot.

Bartha Elek, a DE oktatási rektorhelyettese az általános felvételi eljárás kapcsán a hirek.unideb.hu-nak elmondta, hogy a mostani eredmény is jól tükrözi az egyetem elismertségét. Kiemelte, hogy a DE már több mint fél évtizede Magyarország második legnépszerűbb felsőoktatási intézménye.

A Karok sorrendje az Egyetemen belül:

  1. Gazdaságtudományi Kar: 3470
  2. Bölcsészettudományi Kar: 3141
  3. Általános Orvostudományi Kar: 2016
  4. Állam- és Jogtudományi Kar: 1499

A képzési formák között így oszlottak el a jelentkezők:

  1. Alapképzés: 62,6%
  2. Mesterképzés: 16,6%
  3. Osztatlan képzés: 14,6%
  4. Felsőoktatási szakképzés: 6,2%

A magyarországi felsőoktatási intézményekbe összesen 99192-en jelentkeztek.

Országos szinten is a gazdálkodástudományi, a műszaki, a bölcsészettudományi, a pedagógusi, az orvos- és egészségtudományi, valamint az informatikai területek voltak a legnépszerűbbek. A DE-re jelentkezők képzési formák arányai jól tükrözik az országosat. Az alapképzésekre a felvételizők 64%-a, a mesterképzésekre 18, az osztatlan képzésekre 12, a felsőoktatási szakképzésekre pedig 6% jelentkezett.

Az elektronikus felületet a tervek szerint április 20-án nyitják meg újra, ekkor indulhat majd az e-ügyintézés. A jelentkezési sorrenden egyszer lehet változtatni, erre, valamint a hiányzó dokumentumok pótlására július 7-ig van lehetőség. A ponthatárokat várhatóan július 21-én hozzák majd nyilvánosságra.

Forrás: Debreceni Egyetem Sajtóiroda – BZ

Exit mobile version