Az esőtől sajnos idén még nem tudunk elköszönni.
Enyhe, 16 Celsius-fokos hőmérséklettel, esővel és köddel búcsúzik 2021, de nem térségünkben- derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
A szolgálat közleménye szerint,
pénteken, szilveszter napján délnyugat, nyugat felől egyre nagyobb területen csökken a felhőzet, de főként az északkeleti megyékben maradhatnak borult, párás vidékek, ködfoltokkal.
A csapadékot illetően is főként térségünkben zárul komorabb hangulattal az esztendő, hiszen
az ország északkeleti felén várható szórványosan szitálás, kisebb eső, estétől már inkább csak Borsodban, Szabolcsban valószínű gyenge eső.
A szél is tiszteletét teszi még idén, több helyen lesz élénk, a középső országrészben néhol erős a szél. A minimumok mínusz 1 és plusz 7, a maximumok általában plusz 9 és 16 fok között alakulnak, de az északkeleti régió ismét kivételt képez, hiszen
Szabolcs, Borsod és Hajdú-Bihar megyében csupán plusz 2 és 8 Celsius-fok közötti értéket mérhetünk napközben.
Mi várható 2022 első hétvégéjén?
Az OMSZ előrejelzése szerint szombatra virradóra ismét a köd lesz az uralkodó a horizonton. Elsősorban az északkeleti, keleti megyékben reggelig előfordulhat eső, záporeső, ezt követően már nem valószínű érdemi csapadék.
Napközben általában gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég, többórás napsütéssel. Hajnalban sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik a szél, ugyanakkor a délnyugati országrészben végig gyenge maradhat a légmozgás. Hajnalban 0 és plusz 7, délután általában 10 és 14 fok közötti értékeket mérhetnek, de a felhősebb északkeleti tájakon több fokkal hidegebb lehet.
