Enyhülhetnek az árak az építőiparban

Fotó: pixabay.com

A fa és az acél ára esetén 10-15 százalékos árcsökkenés tapasztalható.

Mérséklődtek az árak az építőanyagok esetében, aminek kedvező hatásait rövid időn belül a fogyasztók is érzékelhetik- derül ki az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) közleményéből. Mint írják,

közös helyzetértékelésre és a várható folyamatok elemzésére hívta az ÉVOSZ a nagy áruforgalmat lebonyolító építőanyag-kereskedőket, valamint a kormányzat építésügyért felelős szakértőit. A szereplők megállapították, hogy a meghozott kormányzati intézkedések hatására szeptember hó elejétől a kritikus építőanyagok piacán 10-15%-os ármérséklődés már tapasztalható.

Hozzátették: a nagy áruforgalmat lebonyolító építőanyag-kereskedők (Akker-Plus, a Lambda System, a Masterplast, a Piramis és az újHáz ) vezetői, valamint a kormányt képviselő Nagy Márton miniszterelnöki főtanácsadó és Gyutai Csaba építésgazdasági intézkedések összehangolásáért felelős kormánybiztos közösen készítette el a hazai építő szektor anyagellátási elemzését.

Ebből kiderült az is, hogy összességében 30 százalékos építőanyag-áremelkedés volt tapasztalható március és augusztus között világkereskedelmi folyamatok miatt. A legdrasztikusabb emelkedés a fa, az acél, az alumínium árát érintette, illetve minden olyan terméket, amelyben Magyarország importra szorul. Kifejtették azt is, a kritikus termékek díja

50-100%-os árnövekedést is eredményezett.

A közlemény szerint az árcsökkenéshez a kormányzati intézkedések mellett, a világkereskedelmi feszültségek enyhülése és a nagy építőanyag-kereskedő vállalatok új import-piacainak felfedezése is hozzájárult. Ennek eredményeképpen,

szeptember hó elejétől a kritikus építőanyagok piacán 10-15%-os ármérséklődés már tapasztalható. A Kormányzat és az ÉVOSZ kérésének helyt adva a konzultáción részt vevő kereskedő-szolgáltató nagy vállalkozások megerősítették, hogy a várható építőanyag-gyártási, beszerzési ármérsékléseket az áruk kereskedelmi áraiban is érvényesíteni fogják, vagyis az a fogyasztók számára is érzékelhetővé válik. Az építőanyag-kereskedők piacán jelentős a verseny, nincsenek domináns, piactorzító erejű pozíciók, ami kedvezően hathat az árakra.

részletezi a közlemény.

Kiemelték: a távol-keleti import termékek továbbra is drágák maradhatnak, így az alapanyag ellátást a környező országokból célszerű megoldani.

Az ÉVOSZ tagvállalatainak becslése alapján a jövő évre biztosan erős építési kereslet várható, de már élhetőbb árak mellett.

Exit mobile version