Erkel Ferenc születésnapján ünnepeljük a magyar opera napját is

Fotó: MTVA

1810. november 7-én született a nemzeti romantikus opera megteremtője, Erkel Ferenc egy gyulai tanító fiaként. 2013 óta a születésnapján ünnepeljük a magyar operát is. Ezen a napon nyitotta meg kapuit a felújítását követően a Magyar Állami Operaháznak a karmesterként, zongoristaként és pedagógusként is működő zeneszerző nevét viselő Erkel Színháza, amely Közép-Európa legnagyobb ültetett nézőterű teátruma, ahol generációk élvezhették az operák sokszínű világát.

Hazánk egyik legnagyobb zeneszerzője pályáját zongoraművészként és zenepedagógusként kezdte, de alkalmilag vezényelt és a zeneszerzéssel is próbálkozott. Erkel 1840-ben írta meg első operáját, a Bátori Máriát, amely az első európai színvonalú magyar opera, a szövegkönyv szerzője Egressy Béni, aki ezután egészen haláláig segítette szerzői munkájában. Ezt követte az elsöprő sikerű Hunyadi László 1844-ben, még ebben az évben megnyerte a Kölcsey Himnuszának megzenésítésére hirdetett pályázatot. 1961-ben pedig megírta a Bánk bánt, amely életműve csúcsát jelentette.

Munkássága azonban túlmutatott a komponáláson: Erkel karmesterként, pedagógusként, intézményalapítóként, de még sakkmesterként is jelentős szerepet töltött be a 19. századi magyar kulturális életben.

Erkel Ferenc életútjáról Váradi János rendezésében készült egy dokumentumfilm, amelyet e jeles nap alkalmából a televízióban is levetítenek.

A mi Erkelünk című alkotás különleges értéket képvisel, amelyben szakértők és családtagok visszaemlékezésein keresztül ismerhetjük meg a néhai alkotó történeteit. A filmben megszólalnak többek között Batta András zenetörténész, Szappanos Gábor történész, Erkel László, illetve Somogyváry Ákos karmester is.

A film narrátora a nemrég elhunyt Mécs Károly Kossuth-nagydíjas színművész, akinek ez volt az utolsó munkája.

Exit mobile version