Erőszakoskodni próbált egy nővel – hamar elfogták a hajdú-bihari rendőrök

Fotó: Kiss Lóránt

Őrizetbe vették a férfit, és kezdeményezték letartóztatását is.

Hamar elfogták a rendőrök azt a férfit, aki egy hajdú-bihari faluban támadt egy nőre. A police.hu-n megjelent információk szerint,

éppen hazafelé sétált április 3-án este egy falubeli nő, akire egy idegen férfi rátámadt és erőszakoskodni akart vele. A támadó többször megütötte és ellökte, de a nő végül kiszabadult a fogáságából és elszaladt a helyszínről. Értesítette a rendőröket az esetről, a járőrök pedig azonnal odamentek és meghallgatták a sértettet.

A vámospércsi és a hajdúhadházi rendőrök a közlemény szerint hamar eljutottak az adatgyűjtéstől az elfogásig. A nyomozók

szexuális erőszak bűntett kísérlet és súlyos testi sértés bűntett kísérlet miatt gyanúsítottként kihallgatták ki, melynek során beismerő vallomást tett.

Őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását, amit a Debreceni Járásbíróság április 5-én elrendelt.

Exit mobile version