Eső, napsütés, eső napsütés: ezt mondják az időjósok

A Kárpát-medence időjárásában még jelentős változás nem lesz, de a hét közepétől szárazabbá válik az idő.

A Dunántúlon borult idő várható ismétlődő esővel, záporral, a Dunántúl keleti felén egy-egy zivatarral. Délnyugaton ismét jelentős mennyiségű csapadék valószínű. A Dunától keletre a többnyire rövid napos időszakok mellett gyakran lesz erősen felhős az ég, főként délután, este számíthatunk – akár ismétlődő jelleggel is – záporra, helyenként zivatarra, északkeleten egy-egy hevesebb zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél hétfőn a Nyugat-Dunántúlon, kedden egyre nagyobb területen megerősödik, nyugaton időnként viharossá is fokozódik. Zivatarok környezetében is lehet átmeneti szélerősödés. Hajnalban főként az Alföldön foltokban köd, illetve rétegfelhőzet képződhet.
    
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul.
    
A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 16 és 22 fok között valószínű.

(MTI)

Exit mobile version