Este kiderül, debreceni-e az ország legszebbje

Ma este rendezik meg a Magyarország Szépe versenyt, amelyet a Duna csatorna élő adásban közvetít.

    
A 19.30-kor kezdődő műsorban 16 lány verseng a Magyarország Szépe címért, amelynek nyertese képviselheti majd Magyarországot a Miss World 2015 nemzetközi döntőjén a kínai Szanjában.
    
A több mint ezer jelentkező közül az első két szakaszban a zsűri 21 versenyzőt választott ki, szépségük mellett rátermettségük, nyelvtudásuk és tájékozottságuk alapján. A továbbjutók egy felkészítő táboron vehettek részt, ahol további öt versenyző  
esett ki, így a Tatár Csilla és Harsányi Levente vezette élő műsorban 16-an küzdhetnek a Magyarország Szépe címért.
    
A versenyen a zsűri egy királynőt és két udvarhölgyet választ ki, de a közönség is szavazhat a neki legjobban tetsző versenyzőre.

(MTI)

Debreceniként a szépséges bordás Cintiáért szoríthatunk.

Exit mobile version