Európában is megjelent a majomhimlő

A kép illusztráció! Fotó: commons.wikimedia.org

A La Libre Belgique internetes kiadása még pénteken számolt be arról, hogy Belgiumban három majomhimlővel fertőzött embert vettek nyilvántartásba. Mindhárom esetet Flandriában, az ország északi, flamand nyelvű tartományában észlelték. A flamand egészségügyi hatóság a szövetségi közegészségügyi intézettel folytatott konzultációja után közölte: a fertőzötteknek 21 napos karanténba kell vonulniuk annak ellenére, hogy a jelenlegi adatok alapján alacsonynak tűnik annak a kockázata, hogy a vírus tömegeket fertőzzön meg.


Ausztriában is találtak fertőzöttet

Majomhimlő gyanújával szállítottak kórházba egy embert Ausztriában – jelentette vasárnap az ORF osztrák közszolgálati televízió. A tájékoztatás szerint a 35 éves bécsi férfit éjszaka vitték kórházba, miután enyhe lázat mutattak ki nála, az arcán pedig kiütések keletkeztekVárhatóan még a nap folyamán kiderül a tesztekből, hogy a férfi majomhimlővel fertőződött-e meg – tették hozzá. Néhány órával később a bécsi egészségügyi hatóság a Twitteren közölte: „Himlőgyanús eset megerősítve.

A Közép- és Nyugat-Afrika trópusi esőerdeiben is ritka vírust Európában először 2018-ban, az Egyesült Királyságban azonosították. A tünetek közé a kiütések, a láz, fejfájás, izomfájdalom, hátfájás, duzzadt nyirokcsomók, hidegrázás és fáradtság tartoznak. Az ember és ember között nehezen, de személyes érintkezés során elsősorban testnedvek, köztük a nyál útján terjedő majomhimlő vírusának nincs ellenszere. Az eredetileg feketehimlő ellen készültvakcinák mindazonáltal bizonyos fokú védelmet nyújtanak a csak ritkán halálos majomhimlő ellen.


Az elmúlt napokban majomhimlős eseteket jelentettek egyebek között az Egyesült Királyságból, Portugáliából, Spanyolországból, Olaszországból, Svédországból, Franciaországból, valamint az Egyesült Államokból és Kanadából is.

Forrás: MTI

Exit mobile version