A legnépszerűbb hazai előadók mellett a Grammy-díjas Clean Bandit, Jess Glynne brit énekesnő, az északír rockerekből álló Therapy?, illetve a holland indie-rock Kensington is ott lesz az idei Campus Fesztiválon, amely szerdán kezdődött a debreceni Nagyerdőben.
Most először két nagyszínpadot állítanak fel, készpénz helyett pedig kártyás fizetési rendszert vezetnek be, a programkínálat viszont az elmúlt évekhez hasonlóan változatos lesz, hét külföldi sztárzenekar mellett csaknem 200 hazai banda szórakoztatja a közönséget. Mellettük ugyanannyi nem zenei program várja a látogatókat, és az eddigieknél jóval nagyobb programhelyszínt kap a Debreceni Egyetem is.
Debrecen az ország turisztikai régióinak egyik központja, a Campus Fesztivál pedig az ország egyik legnépszerűbb nyári könnyűzenei eseményévé vált: tavaly több mint 85 ezren buliztak a négy nap alatt, ezzel a Campus ma már Debrecent erősítő márka lett nemcsak a régióban, hanem a határokon túl is. Évente jelentős azon látogatók száma, akik a környező országokból érkeznek. A Campus Fesztivál a Nagyerdei Stadionban és környékén egyedülálló infrastruktúrával várja a látogatókat. A szervezők a megnövekedett látogatói számmal arányosan folyamatosan fejlesztenek, az idei újdonságok ismét jelentős területeket érintenek.
Bőséges fotógaléria a nulladik napról fentebb. (hajdupress.hu, Balló Béla, videó: Pénzes László)
