Ez gyenge produktum volt: nagyon nehezen nyert a Rossi-csapat

Budapest, 2021. szeptember 8. Szalai Ádám (b), miután büntetõbõl gólt szerzett a labdarúgó világbajnoki selejtezõk 6. fordulójában játszott Magyarország - Andorra mérkõzésen a Puskás Arénában 2021. szeptember 8-án. MTI/Kovács Tamás

A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re legyőzte Andorrát a jövő évi katari világbajnokság európai selejtezősorozatának hatodik fordulójában, szerda este a Puskás Arénában – jelentette az MTI.

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese Szalai Ádám büntetőjével már a kilencedik percben megszerezte a vezetést, újabb kilenc perc elteltével pedig Botka Endre fejesével duplázta meg előnyét. A vendégek egészen a 82. percig szinte veszélytelenül futballoztak, ekkor egy pontrúgást követően Max Llovera szépített. A hajrá így nem várt izgalmakat hozott, de végül kivédekezte a magyar válogatott és otthon tartotta a három pontot. A mieink romboltak hazai páéyán Andorra ellen, amely nem fáradt el a végére sem.

A kvalifikációs sorozat októberben folytatódik, a magyar csapat előbb, 9-én az albánokat fogadja, majd az Európa-bajnoki döntős angolok otthonába látogat 12-én.

A mieink helyzetét a második, pótselejtezőt jelentő helyért folytatott harcban nem segítette, hogy Albánia 5-0-ra verte San Marinót, a lengyelek pedig hazai pályán, a 92. percben egyenlítettek Anglia ellen (1-1).

„Ha nagyon őszinte akarok lenni, szörnyű volt – mondta csalódottan az M4 Sportnak Szalai Ádám, a válogatott csatára. – Óriási köszönet mindenkinek, aki kilátogatott, és ezt végignézte. A labdával való játékunk borzalmas volt. Teljesen mást terveztünk egy ilyen Eb után. Az angol és az albán meccs után is úgy voltunk vele, hogy csak a három ponttal maradunk életben a világbajnoki kijutást tekintve. Ha valaminek most örülhetünk, akkor az maximum a három pont. Nagyon sok munka áll előttünk, sok pozitívumot nem tudok mondani erről a mérkőzésről a három ponton kívül, köszönöm a szurkolóknak, hogy ezt végignézték. Köszönet, hogy utána így fejezték ki az örömüket felénk, remélem, hogy ez még az Eb-ről a kredit, ami megmaradt, viszont innentől teljesíteni kell. A labdával való játékunk borzalmas. Ezt a találkozót sokkal jobban kellett volna lehoznunk.”

EURÓPAI VB-SELEJTEZŐK

  1. FORDULÓ
    I-CSOPORT
    MAGYARORSZÁG–ANDORRA 2–1 (2–0)
    Budapest, Puskás Aréna, 50 000 néző. V: Obrenovic (szlovén)
    MAGYARORSZÁG: Dibusz – Botka (Tamás M., 90.), Lang, Szalai A., Fiola – Kleinheisler (Szoboszlai, a szünetben), Nagy Á. (Gazdag, 65.), Schäfer – Sallai (Sallói, a szünetben), Szalai Á., Schön (Nikolics, 74.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
    ANDORRA: Iker Álvarez – San Nicolás, Llovera, Emili García, Alavedra, Marc García – Aláez, M. Vieira (Cristian Martínez, 76.), Cervós (Alex Martínez, 76.) – Pujol (I. Lima, 80.), Ricard Fernández (V. Bernat, 80.). Szövetségi kapitány: Koldo Álvarez
    Gólszerző: Szalai Á. (9. – 11-esből), Botka (18.), ill. Llovera (82.)

(MTI/HP)

Exit mobile version