Ez nagy balhé volt – nyomoznak

Tizennégy ember ellen indított nyomozást a Kiskunhalasi Menekültügyi Őrzött Befogadó Központ őrségével szemben pénteken elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szombaton az MTI-vel.

    A Nánási László főügyész által jegyzett közlemény szerint a nyomozás a pénteken 17 óra körül történt kődobálás miatt indult.
    Az őrizetbe vett, külföldi állampolgárságú embereket folyamatosan hallgatják ki.
    A kiskunhalasi befogadóközpontban pénteken három menekültügyi őrizetes férfi az internethasználat miatt vitatkozott és dulakodott, majd a fegyveres biztonsági őrség a rendőrökkel közösen szétválasztotta őket. A megyei főkapitányság arról tájékoztatott, hogy őrizetesek összeverődött 20-25 tagú csoportja kövekkel dobálta meg az a rendőröket, akik közül ketten meg is sérültek.
    Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szombati sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a kiskunhalasi menekülttáborban kirobbant verekedés után 180 rendőr kivezénylésével tudták helyreállítani a rendet.

Exit mobile version