A napokban megjelent egy írás a Vasárnap nevű online portálon Kaszab Zoltán jóvoltából, aki nehezményezi, hogy a gyermekének vásárolt Lego Duplo szettben fekete figura is található. Ez természetesen nem rasszizmus a részéről, ezt ki is fejti. De mégis zavarja.
Engem pedig leginkább az zavar, hogy szerinte a cég politikai korrektség miatt tette ezt. Majd később így folytatja:
Félreértés ne essék, semmi bajom a minden ember egyenlő elvével, sőt, nagyon jól tudjuk, hogy Isten színe előtt valóban mindenki egyformán értékes. Csakhogy én nem szeretném, ha ezt a Lego üzenné meg a gyermekemnek.
Kaszab Zoltán
De mit kell megüzenni? Ez számomra felfoghatatlan. Miért kellene bárkinek is megüzenni, hogy vannak más bőrszínű emberek?
Egy húszezres kisvárosban éltem tizennyolc éves koromig, nem igazán találkoztam fekete bőrű emberrel napi szinten, ám csodálattal néztem tízéves koromtól kezdve az NBA játékosait a televízióban. Nagy részük fekete volt. A biológia órán is tanultunk a különböző kontinenseken élő emberekről, sok rajz és fotó is volt a tankönyvekben. Tehát mind egy hagyományos média – a televízió – , mind az iskola megmutatta nekem, hogy vannak más bőrszínű emberek. Teljesen természetes dolog volt, ugyanis azt is megtanultuk az iskolában, hogy a bőrszín semmit nem számít. Kinek milyen. Én például erősen anyajegyes vagyok, de ettől se butább, se okosabb, se jobb, se gonoszabb nem vagyok. Szüleim, tanáraim és úgy eleve az élet pedig mindig azt tanítja, hogy csakis tetteink minősítenek bennünket. Olyan dolog pedig pláne nem, amire nem vagyok hatással. Mint például arra, hogy hová születünk és kik a szüleink.
Nagykorúvá válásom után nem sokkal Szolnokra költöztem tanulmányaim miatt. Ott több feketebőrű emberrel is találkoztam napi szinten. Onnan Budapestre vitt az utam. Nyilván nem kell részletezni, hogy mennyire színes a város lakosságának összetétele. Pár éve már Debrecenben élek, itt sincs szükség magyarázatra. A lépcsőházban ritkaság magyar emberrel találkozni, a kétéves kislányom már tudja, hogy a liftben lehet mondani az ázsiai lányoknak vagy indiai srácoknak, hogy ”Hi”, de feketebőrű albérlőkből is több lehet, mint ahány testvérvárosa van Debrecennek.
Szóval a kétévesnek ez teljesen normális. A négyévesnek meg pláne. Neki még születésekor is jelen voltak külföldi orvosok és orvostanhallgatók. Mondhatni, hogy születése pillanatában látott fekete embert, bár valószínűleg valójában nem látta.
Neki is megvan már ez az építkezéses Duplo kiadvány. Se benne, se bennem fel sem merült a kérdés, hogy miért van benne fehér meg fekete figura is. Hiszen így van ez a boltban, a futópályán, a Kossuth téren, egy kávézóban vagy a már említett liftben. Lényegében bárhol és bármikor. És én ennek nagyon örülök. Nagyon boldoggá tesz, hogy a fiam már négyévesen teljesen természetesnek veszi, azt, ami valójában az.
Ha semmiképp nem tudunk szabadulni a gondolattól, hogy itt valaki üzen valakinek, akkor hát legyen, íme egy üzenet a LEGO-tól: életszerű játékokat készítünk.
Ez nemhogy nem politika vagy inzultus, még csak nem is érzékenyítés a szememben. Ez maga az élet. Mint ahogyan cicából is tettek bele fehér- és feketeszőrűt is. Jó tudni, hogy a gyerekeim szemében az emberek meg a cicák ebben hasonlítanak. Nem tesz közöttük különbséget. Hiszen nincs.
