Ezrek szabadon, kontroll nélkül

Több ezer migráns gyalogolt, gyakorlatilag hatósági kontroll nélkül, péntek délután Ausztria belseje felé a szlovén határról, azt követően, hogy az osztrák hatóságok feladták sentilj-spielfeld határátkelő őrzését – tapasztalta az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója.

    
Az első menekültek péntek délután négy órakor már a Spielfeldtől, vagyis a határtól 17 kilométernyire lévő Leibnitzben jártak. 
    
A stájerországi rendőrség szóvivője az MTI-nek azt mondta, hogy a leibnitzi pályaudvarról két különvonattal Grazba viszik őket, onnan pedig ausztriai menekültközpontokba. 
    
Az osztrák rendőrség láthatóan csupán azzal van elfoglalva, hogy fenntartsa a forgalmat a Graz felé vezető 67-es főúton, a migránsokat nem kíséri senki.
    
Utóbbiak egyébként annak ellenére indultak útnak, hogy a hatóságok folyamatosan visszafordulásra szólították fel őket, hangosbeszélőn azt közölték velük, hogy aki busszal akar tovább utazni, az térjen vissza a határállomásra.
    
Az MTI által megkérdezett menekültek általában buszpályaudvart vagy vasútállomást keresnek, afelől érdeklődnek, hogy hol találhatnak ilyet.
    
Egy család azt kérdezte az MTI tudóstójától, hogy hol találnak taxit, ugyanis az ő úti céljuk Bécs. Ugyanakkor sokan – helyismeret híján – bolyonganak az út mellett a környékbeli falvak békés polgárainak döbbent tekintetétől kísérve.

(MTI)

Exit mobile version