Ma 9 órától távmeghallgatásban tárgyalják a Debreceni Ítélőtáblán annak a szabolcsi férfinak az ügyét, aki a tőle 21 évvel fiatalabb feleségét féltékenységből megfojtotta.
Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2023 februárjában M. T. vádlottat emberölés bűntette miatt 10 és börtönbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A törvényszék megállapította, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott egy szabolcsi településen élt együtt a tőle 21 évvel fiatalabb feleségével, de a házasságuk 2021 nyarán – a férfi túlzott féltékenysége miatt – megromlott. 2022. január 1-jére virradó éjszaka szóváltásba keveredtek, melynek során a vádlott olyan erővel szorította meg a már ágyban fekvő felesége nyakát, hogy az asszony a helyszínen meghalt. Ezt követően a vádlott öngyilkosságot kísérelt meg eredménytelenül, majd reggel 7 óra körül telefonon értesítette a segélyhívót, hogy megölte a feleségét.
Forrás: Debreceni Törvényszék
