Feltört két autót Hajdúnánáson- nem jutott messzire

Fotó: police.hu

Az egyikből száz forintot, a másikból egy rádiót vitt el.

Nem jutott messzire „zsákmányával” az a férfi, aki két autót is feltört egy este alatt Hajdúnánáson- írja a police.hu. A közlemény szerint,

Bejelentés érkezett a rendőrségre november 20-án arról, hogy Hajdúnánáson, az Ady Endre utcán beverték egy autó szélvédőjét. A járőrök azonnal a megadott címre mentek és a kapott személyleírás alapján a feltételezett elkövetőt a helyszíntől nem messze elfogták.

Később kiderült, hogy nem ez volt az egyetlen bűncselekmény, amit a 26 éves férfi az este folyamán elkövethetett.

Fotó: police.hu

Első esetben mindössze 100 forintot, míg a másik autóból a rádiót vitte magával, amit egy bokorba rejtett.

A férfival szemben kétrendbeli lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a rendőrség, a gyanúsított beismerő vallomást tett. A Hajdúnánási Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya az ügy iratait továbbította az illetékes ügyészségnek.

Exit mobile version